Eleinte, sőt elég sokáig, szinte minden rendben van az Ahogy tetszik bemutatóján. Vidnyánszky Attila rendezésében játssza a beregszászi társulat beregszászinak megmaradt része Shakespeare komédiáját a Gyulai Várszínházban. Erős figyelmet, koncentrált belefeledkezést igénylő, de cserébe önfeledt mulatságot kínáló előadásnak látszik, legalábbis a darabbal már közelebbi ismeretségben lévőknek. A mű ugyanis eleve igen sűrű szövésű, nemcsak a cselekmény szálai gabalyodnak bonyolultan egymásba, de még súlyosan szellemes, filozofikus okfejtések is gazdagítják a szöveget, amit a rendező rengeteg ötlettel, merész asszociációval még tovább is dúsít. A kisemmizett fiatalabb testvér, Orlando ezúttal Hamlet álnéven száll harcba a herceg birkózójával, bár amúgy nem sok hamleti van benne, az erdőbe menekülőket a bitorló herceg és a gonosz báty végig követi, a bűnbánó birkózó pedig női ruhában bujdokol, hogy bocsánatot kérjen a fiatalembertől, akit meg akart ölni, bár ez nem sikerült neki, számos férfiszerepet viszont nők játszanak, bizonyára kényszerűségből, némelyikük mégis tréfásan leleplezi magát. A rendezői képzettársítások sorozata Schubert-daloktól a Micimackóig ível. Sok ötlet szellemes, még több csak vicces.

Alekszandr Belozub ügyesen forgatható díszletfala elöl hercegi udvar, hátul erdő, illetve fordítva, a rajta lévő nagyobb nyílásokon emberek és kellékek közlekednek, a kisebbeken át pedig hol arcok, hol egyéb testrészek kommentálják a történteket. Orlando az emeleti folyosóról ontja egy öreg írógépen gyártott szerelmes rímeit, de más szereplők is beleszólnak a magasból a lenn folyó játékba, néha alig megkülönböztethetően egy hangoskodó néző megszólalásaitól.

Az önfeledt élvezetet ezenkívül egy ideig mindössze apróbb artikulációs és ritmikai nehézségek zavarják. Később azonban a nézők és az időjárás együttesen intéznek támadást a műélvezet ellen. Előbb, talán amikor nyilvánvalóvá válik, hogy szünet pedig nem lesz, egyvégtében kellene végigülni a bő két és fél órát, a kisgyerekkel érkezettek nem csekély csapata távozik, az egyetlen lehetséges útvonalon, átvágva a fél nézőteret. Majd az első szélroham figyelmeztetésére nagyjából egy busznyi idősebb ember vonul ki szükségképpen súlyos méltósággal. Hosszú perceken át nehézkesen vonszolódó lábak és komor arcok drámája fedi el a vígjátékot. Ám amikor visszazökkenhetünk Shakespeare és Vidnyánszky világába, már a Micimackó megidézésén is túljutottunk, elérkezik az est legszebb pillanata: mire Rosalinda belefog a talányokat öszszefoglaló monológjába, a vihar gyönyörűen lobogtatja a játéktéren időközben jócskán elszaporodott lepedőket. De ezzel véget is ér az előadás, a széllel együtt érkező eső elmossa a befejezést. Vajon hiányzik-e?

Sűrűn gabalyodnak a szálak az Ahogy tetszikben