A dörzsölt ütőhangszer
A dob nem hangszer, mondta neki édesapja, aki a Kühne gyár pénzügyi osztályvezetője volt, ám kiváló bár és dzsesszzongoristaként ismerték városszerte. Váray László kamaszos dacból megmaradt az ütőhangszereknél, s már 1960-ban, másodikos gimnazista korában elkezdte gyűjteni egy betűrendes, vonalas füzetbe a különböző ütők neveit és az ezekkel kapcsolatos szakkifejezéseket.
A most 68 éves művész és tanár az idén adta ki a világon egyedülálló ütőhangszeres szótárát, melyben 4600 szócikk szerepel. A legnagyobb amerikai gyűjtemény 2900 hangszernevet és kifejezést sorol fel, a mai modern zenekarok ütőhangszereit összefoglaló lengyel kiadvány is jóval szűkebb ennél.
Váray persze nem valamiféle Guinness-rekord megdöntésére törekedett, azt tette közkinccsé, amit kutatásai – a többi között két indiai útja – során összegyűjtött. Nemcsak a hangszerek nevét, hanem a különleges ütők megszólaltatási módját is leírta. Szerepel például olyan hangszer is a könyvben, mely dörzsölve adja ki a kívánt hangot.
Ötvenkét év kutatásának eredménye van ebben a szótárban, melyet eredetileg a harmadik évezredhez jobban illő adathordozón akartak megjelentetni volt tanítványával, Kelemen András informatikussal. Egy földgömbön ábrázolták volna a hangszerek származási helyét, egy kattintással meg is szólaltak volna ott ezek a dobok, ütők. Erre nem tudtak pénzt szerezni, könyv formájában viszont kiadta a gyűjteményt a Pannonhalmi Főapátság, amelynek bencés gimnáziumában Váray László ma is tanít.
Az ütőhangszereknek két ősi hazájuk van: Afrika és India, a hozzájuk tartozó földrajzi kultúr környezettel, magyarázza a szótár szerzője. Váray László szerint Afrika dobkultúráját már jobban felfedezték és rendszerezték, mint az indiait. Az indokultúra számára azért vonzóbb, mert „porítottabb, finomabb és filozofikusabb”. Indiával egyébként – úgy mint az ütőhangszerekkel – az egészségügy segítette barátságba kerülni. Huszonhárom éve orvosi tanácsra úgy döntött, vegetáriánus lesz. Mármost a világ legnagyobb vegetáriánus közössége, több mint 700 millió ember, Indiában él.
Váray László vegetáriánusként is kapcsolatba került India budapesti nagykövetségével, igaz, ekkor már a zeneművészetben is jó neve volt. A Markó Iván vezette Győri Balett számára több zenét is írt, így például a Tabuk és fétisek, aztán a Jézus, az emberfia, a Szamuráj, a Mester és Margarita című táncszínházi darabban is hallható volt az ő muzsikája: ezek közül néhányban élő zene kísérte a táncot.
Ezekkel a darabokkal bejárták a világot, Váray mindig elment az adott országok zeneművészeti főiskoláira, kottákat kért, cserélt, ismeretségeket kötött. Közben annak a Győri Filharmonikus együttesnek a tagja lett, melyet első vezetője, Sándor János 1968-ban a modern zeneértő játszóhelyeként határozott meg. 1974-ben pedig Váray megalakította a Győri Ütő együttest, tanított és kutatott.
Az 1990-es évek végén a szintén vegetáriánus Rácz Géza pécsi egyetemi tanár, a keleti kultúrák szakértője az indiai követségen egy magnószalagot adott át neki. Két rendszerű, ereszkedő, a magyar népdalra jellemző szerkezetű, hindu nyelven énekelt dalt őrzött a felvétel. A Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Tudományos Akadémia és a Széchenyi egyetem támogatásával Váray és Rácz a különleges zenei lelet nyomába szegődhetett, meg is találták a forrását Nyugat-Bengáliában. Ötvenegy napos kutatását Váray öt évvel később megismételte.
Felesége néprajzos és etnográfus, Váray László őt is mindig elkísérte hazai gyűjtőútjára, és főleg a Rábaközben, a Szigetközben, meg Sopron környékén jegyzett le dalokat. A Nyírségben, 1973-ban találkozott Baksa Veronnal, akitől kétszáz dalt – köztük négy siratót – lejegyzett, rögzített. Érdekességként említi, hogy a Felső-Tisza-vidék dalkultúrájára a lengyel és a tót muzsika milyen erősen hatott, még mazurkát is talált ezen a tájon. Az ütőhangszeres szótár kiadása után most Baksa Veron monográfiáján dolgozik. Sok népdalgyűjtő van Magyarországon, ám személyi monográfiát csupán négyet-ötöt adtak ki, mondja. Baksa Veron dalai után pedig indiai gyűjtéseit szedi kötetbe.
Hetvenöt éves koráig írt elő önmaga számára publikációs programot. Ha nem ír és tanít, akkor otthoni digitális dobszerelésén gyakorol. Csütörtökönként pedig gépészmérnök barátjával, Bécsy Attilával, a Magyar Chopin Társaság vezetőjével hallgatnak dzsesszt és zongoramuzsikát. Három gyereke között egyik lett zenész, ő a Colombre Band alapítója. Váray László, ha teheti, feleségével mindig ott ül a fia koncertjén, ahogy hajdanán édesapja is az övén: még ha a dobot nem tartotta is igazán hangszernek.
