„Zsolna nem lesz az újnácik tanyája”

A vártnál jóval kevesebben, mintegy ötszázan vettek részt az észak-szlovákiai Zsolnán (Zilina) azon a szélsőjobboldali tüntetésen, amelyet a menekültek befogadása, valamint az ország állítólagos iszlamizálása ellen szervezett a parlamenten kívüli Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS), valamint az újnáci Ellenállás (Vzdor) mozgalom.

A két héttel ezelőtti, hasonló pozsonyi demonstrációból okulva (ahol a több mint 5000 résztvevő közül 142 hazai, valamint cseh tüntetőt állítottak elő garázdaság, hivatalos személyek elleni erőszak és más bűncselekmények miatt, tizenkét személy ellen pedig azóta bűnvádi eljárást indítottak) a rendőrség ezúttal nagy erőkkel vonult fel, de közbelépésükre az észak-szlovákiai megyeszékhelyen nem volt szükség.

Marián Magát, a hírhedt szlovák újnáci beszédében azt hangoztatta, hogy a menekültáradatot a „zsidó oligarchák” okozták, akik kizsákmányolják Afrikát, és az onnan kivándorlókat pedig azért fizetik, hogy minél többen távozzanak.

– Földrészünkön el akarják pusztítani kultúránkat, génjeinket, ha nem leszünk éberek, akkor úgy járunk, mint Németország vagy Nagy-Britannia, amely a sok menekült miatt már a polgárháború szélére sodródott – harsogta a szónok.

Marián Kotleba, Besztercebánya megye, valamint az LSNS elnöke vastapsot kiváltva, ismét a „Szép, fehér napot!” köszöntéssel kezdte a beszédét. Szerinte a szlovákiai sajtó elbagatellizálja a jelenlegi helyzetet, azok a kormánytagok és parlamenti képviselők, akik döntenek a menekültek befogadásáról, hazaárulók. Megfenyegette őket, mert „hiába övék a médiumok, az utca egyre inkább a miénk lesz!” – kiáltással fejezte be idegengyűlölettel teli beszédét.

A közelben antifasiszta ellentüntetés is zajlott, amelynek résztvevői azt hangoztatták, hogy Zsolna nem lesz az újnácik tanyája, majd pedig gyűjtést szerveztek a menekültek megsegítésére. A két tábort kommandósok akadályozták meg az összeütközésben.

A szélsőségesek „Tiszta fehér Szlovákiát!” és „Nemzetárulók” felkiáltással hergelték az ellentüntetőket, akik viszont „Le az újnácikkal!” skandálással válaszoltak. Rendbontásra nem került sor.

A közeli Trencsénben (Trencín) zajló Pohoda könnyűzenei és közéleti fesztivál szombati vendége Karel Schwarzenberg volt, aki arra hívta fel többezres fiatal hallgatóságának figyelmét, hogy a véres történelmi tragédiák rendszerint gyűlöletkeltéssel kezdődtek, ezért kell ma is résen lenniük.

– Közép-Európában akadnak, akik a menekültek befogadása ellen tüntetnek. Emlékezzünk csak, Ausztria még viszonylag szegény ország volt a múlt század ötvenes éveiben, mégis képes volt több százezer menekültnek hajlékot, ellátást nyújtani. Ennek a tükrében még kicsinyesebb és önzőbb az említett csoportok magatartása – mutatott rá a cseh ex-külügyminiszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.