Zsidó fiatalokat vertek meg Franciaországban

A három kipát viselő fiatalt mintegy tucatnyian kalapáccsal és vasrudakkal támadták meg. Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök elítélte és "nagyon súlyos, elfogadhatatlan erőszaknak" nevezte a támadást.

A francia rendőrség vasárnap este közölte, hogy előző nap Lyon egyik elővárosában három kipát viselőt fiatalt mintegy tucatnyian kalapáccsal és vasrudakkal támadtak meg. Mindhárman rövid kórházi kezelésre szorultak: az egyiküket a koponyáján nyílt sebbel szállították el, egy másik zsidó fiatalt a tarkóján ért ütés.

-Ez nagyon súlyos. Ez elfogadhatatlan erőszak - mondta hétfőn a kormányfő. -Szolidaritásomat fejezem ki az áldozatokkal, ez természetes - tette hozzá. Ayrault szerint "az antiszemitizmus és a rasszizmus minden formája ellen folyamatosan küzdeni kell”, határozott fellépéssel, az oktatáson keresztül is. Najat Vallaud-Belkacem kormányszóvivő is több televíziónak és rádiónak nyilatkozott az ügyben. A támadást "olyan gyalázatos cselekedetnek" nevezte, amelyet a leghatározottabb módon el kell ítélni. A kormányszóvivő hozzátette, a rendőri erőket már mozgósították, hogy letartóztassák és bíróság elé vigyék a bűnösöket.

Richard Prasquier, a franciaországi zsidó intézményeket képviselő tanács (CRIF) elnöke szerint előre megszervezett támadás történt. -Nem elszigetelt esetről van szó. A toulouse-i zsidó iskola elleni márciusi merénylet óta megötszöröződött az antiszemita támadások száma - mondta a zsidó vezető a France Info hírrádióban.

Az algériai származású Mohammed Merah összesen hét embert ölt meg március 11. és 19. között: Toulouse-ban és Montaubanban a francia hadsereg három katonájával végzett, majd Toulouse-ban egy motorról többször rálőtt egy zsidó iskola előtt várakozó gyerekek és szülők csoportjára, aminek következtében egy tanár és három gyermek meghalt, többen pedig súlyosan megsebesültek. Március 21-én az elkövető, aki az al-Kaida, illetve a szalafista radikális iszlám mozgalom tagjának vallotta magát, elbarikádozta magát egy lakásban. Másnap kommandósok végeztek vele.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.