A brit kormányfő hivatala egyelőre nem kommentálta a német értesülést, de a BBC és a The Guardian is azt írta, hogy saját forrásaik szerint ez a szóhasználat merőben szokatlan lenne Cameron részéről.
Bár soha nem titkolta, hogy vannak fenntartásai Junckerrel szemben, furcsa lenne, ha a saját kormánya destabilizációjáról beszélne. Arra pedig semmi jel nem mutat, hogy a 2017-re tervezett népszavazást – amire csak akkor kerülne sor, ha még akkor is a konzervatívok kormányoznának – előrébb készülnek hozni.
Cameron egyik fő kifogása, hogy Junckerrel „politizálódna” a bizottság, inkább „pártatlan” ember kellene a testület élére, de azt is szívesen emlegeti, hogy az 1980-as évek arcával nehéz lenne a szükséges reformokat véghezvinni.
A valóságban azonban az a legfőbb gondja, hogy Juncker – aki évekig vezette az eurócsoportot is – egyértelműen az unió szorosabb integrációját pártolja. Cameron amúgy viszonylag könnyen beszél, őt nem köti a pártfegyelem, mivel a toryk nem a néppárt, hanem az európai konzervatívok frakciójához tartoznak.
Ennél nehezebb eligazodni Angela Merkel sasszézásán: a Spiegel szerint már azon az ominózus keddi vacsorán sem állt ki a kancellár egyértelműen Juncker mögött, annak ellenére, hogy saját pártjának, a CDU-nak is ő volt a hivatalos jelöltje.
A tartózkodás mögött a brit és a német sajtó szerint nemcsak Cameron ellenkezése, hanem a francia aggodalmak állnak: Francois Hollande francia államfő ugyanis megüzente a kancellárnak, hogy Marine Le Pen és a Nemzeti Front győzelme a választásokon „sürgős gesztusokat” tesz szükségessé Párizs irányában.
Egy ilyen lépés lehetne, ha egy francia politikus – mondjuk, Pierre Moscovici volt pénzügy- és gazdasági csúcsminiszter – kerülne a bizottság élére. (Korábban a néppártnak is volt francia jelöltje Michel Barnier személyében, Orbán Viktor is őt támogatta, de a többség végül Juncker mellett tette le a garast).
Merkel azért is kezdett időhúzásba, hogy megpróbáljon olyan jelöltet találni, aki elfogadható lenne a franciáknak. Ez ellen azonban saját pártja is fellázadt, tekintve, hogy a szocialisták csak a második helyre futottak be, Hollande pártja pedig jókorát bukott.
A német kancellár pénteken állt ki először határozottan Juncker mellett, egy regensburgi fórumon. Ezt megelőzőleg nemcsak saját pártja, hanem a koalíciós partner szociáldemokraták és a német sajtó nagy része is erős nyomást gyakorolt rá, hogy fogadja el a választók „akaratát”.
A szociáldemokraták pedig megegyeztek a néppártiakkal, hogy saját jelöltjük, Martin Schulz a végső osztozkodásban a bizottság elnökhelyettesi posztját és vele a befolyásos gazdasági portfóliót kaphatja.
Belelendült a korábban már fásultsággal, politikai kiégéssel vádolt Juncker is, aki a hét végén a Bild am Sonntagnak harciasan arról beszélt: Európa nem hagyhatja zsarolni magát. Ha kiáll mögötte a többség, akkor a kisebbségnek ezt el kell fogadnia – állította. Ám ő is tudja: ez nem ilyen egyszerű.
Az Európai Bizottság elnökére az állam- és kormányfők tesznek javaslatot a lisszaboni szerződés értelmében, figyelembe véve a parlamenti erőviszonyokat is. A javaslatot a politikai vezetőknek minősített többséggel – tehát nem egyhangúlag – kell támogatniuk. A jelöltnek ezután meg kell kapnia az Európai Parlament többségének támogatását is.
Merkel állítólag hadüzenetként értelmezte, hogy az EP több frakciója jelezte: ők Juncker mögött állnak, mert ő volt a győztes párt jelöltje, s a politikusok háttéralkuit nem fogják elfogadni.
