Washingtoni intés Phenjannak

Észak-Koreának fel kell hagynia a fenyegetéssel és a provokációval - jelentette ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, miután szerdán megérkezett szöuli látogatására.

A nemzetközi közösségnek nem szabad válasz nélkül hagynia a Cshonan dél-koreai hadihajó elsüllyesztését, amely egy nemzetközi vizsgálat szerint Észak-Korea tette volt - tette hozzá Clinton.

Az amerikai külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva úgy vélekedett, az észak-koreai támadás nyomán kialakult válság megköveteli, hogy a világ közössége erélyes, de megfontolt válaszban részesítse Phenjant. Szerinte ez érdeke a nemzetközi közösségnek - beleértve Kínát is. Clinton közölte, hogy az Egyesült Államok konzultálni fog Dél-Koreával és az ENSZ Biztonsági Tanácsával a megfelelő válaszadásról. Az amerikai külügyminiszter arra azonban nem tett utalást, milyen jellegű lépésekre készül Washington.

A Cshonan nevű dél-koreai fregatt március 26-án süllyedt el a két Korea közötti tengeri határszakaszon. Az incidensről a múlt héten nyilvánosságra hozott nemzetközi szakértői jelentés minden kétséget kizáróan bizonyítottnak nevezte, hogy észak-koreai tengeralattjáróról kilőtt torpedó okozta a dél-koreai hadihajó vesztét és 46 tengerész halálát. Phenjan ezt azon nyomban merő kitalálásnak és ellene irányuló provokációnak nevezte. Háborúval fenyegetőzött arra az esetre, ha az ügy miatt újabb szankciókat vezetnek be ellene. Az amerikai külügyminiszter Pekingből utazott Szöulba azt követően, hogy intenzív tárgyalásokat folytatott a kínai vezetőkkel a koreai-félszigeti feszültségről. Csak néhány órát tölt a dél-koreai fővárosban.

A hangzatos észak-koreai erőfitogtatás ellenére egyébként beléphettek szerdán a két Korea által közösen működtetett keszongi ipari komplexumba az ott dolgozó dél-koreai alkalmazottak. Phenjan az előző nap bejelentette: megszakít minden kapcsolatot Szöullal.

Az országegyesítés ügyeivel foglalkozó dél-koreai minisztérium szóvivője közölte, hogy az észak-koreai hatóságok engedélyezték a dél-koreai alkalmazottak belépését a parkba, ahol dél-koreai vállalatok közel 40 ezer észak-koreait alkalmaznak alacsony bérért.

Észak-Korea kedden úgy döntött, hogy megszakít minden kapcsolatot Dél-Koreával, beleértve a kommunikációt, és kiutasítja a keszongi dél-koreai személyzetet. Ezenkívül dél-koreai hajóknak és repülőgépnek tilos használniuk az Észak-Koreához tartozó tengert és légteret. Észak-Korea arra a lejárató kampányra válaszol ezzel, amelyet véleménye szerint Dél-Korea indított ellene a Cshonan dél-koreai hadihajó elsüllyesztésének ügyében. A fenyegetések ellenére egyelőre működnek a két ország közötti kommunikációs forródrótok.

A KCNA észak-koreai hírügynökség jelentése szerint Phenjan szerdán újra figyelmeztetett: teljesen lezárja déli határát, illetve az egyetlen közúti összeköttetést a két ország között, ha Szöul felújítja az Észak ellen irányuló propaganda-hadjáratát. Az észak-koreai hadsereg pedig kilátásba helyzet, hogy szétlövi azokat a hangosbemondókat, amelyeket a déli hatóságok akarnak felszerelni a határ mentén propaganda céljából.

 

Ri Mjung Bak államfő fogadta Clintont a dél-koreai fővárosban
Szöul, 2010. május 26. RI Mjung Bak dél-koreai elnök (b) fogadja Hillary CLINTON amerikai külügyminisztert Szöulban 2010. május 26-án. Clinton Szöulban a Phenjannal kiújult feszült helyzetről tárgyal, miután március végén az észak-koreaiak torpedóval elsüllyesztettek egy dél-koreai hadihajót. (MTI/AP/Saul Loeb)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.