galéria megtekintése

Washington elgáncsolta a fideszes komédiát

50 komment

MTI

Az Egyesült Államok nem vonja vissza André Goodfriendnek, a budapesti amerikai nagykövetség eddigi ügyvivőjének diplomáciai mentességét - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerdán Budapesten újságírókkal.

Goodfriend távozik a Külügyminisztérium épületéből
Goodfriend távozik a Külügyminisztérium épületéből
Kovács Tamás / MTI


Magyar Levente az ügy előzményét felidézve közölte, a diplomáciai mentesség visszavonását Polt Péter legfőbb ügyész kérésére Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kérte amerikai kollégájától, John Kerrytől. Ennek oka az a feljelentés volt, amelyet Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke tett az ügyvivő ellen, különösen nagy érdeksérelmet okozó, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt - jegyezte meg.

Értékelése szerint a mentesség visszavonása lehetőségét adott volna az eddigi ügyvivőnek arra, hogy a független magyar igazságszolgáltatás előtt álljon helyt azokért a kijelentésekért, amelyeket nagy nyilvánosság előtt többször is megfogalmazott. Emlékeztetett arra, hogy a diplomata azon amerikai döntéssel kapcsolatos kijelentéseiről van szó, hogy magyar állampolgárokat, köztük tisztviselőket, így a NAV elnökét is megfosztják az Egyesült Államokba belépés jogától.

 

Magyar Levente hozzátette: André Goodfriend - mivel nem vonják vissza a diplomáciai mentességét - nem tudja a döntés mögött álló bizonyítékokat a magyar nyilvánossággal ismertetni.

Örülj, hogy király vagy!

"Ha ugyanis te azt, amit én építettem, lerombolni, vagy amit összegyűjtöttem, szétszórni törekednél, királyságod kétségtelenül a legnagyobb kárt szenvedné" – Szent István-idézettel válaszolt a bevándorlásellenes kormányfői kirohanásra az amerikai ügyvivő. Részletek itt.

Az államtitkár elmondta, John Kerry válaszlevelét a nap folyamán kapták meg, az ügyet a magyar fél jogi értelemben lezártnak tekinti. Kifejtette: a kormány minden olyan jogi lehetőséget kimerített, amely az ügy rendezését jogállami módon lehetővé tette volna.

Magyar Levente kijelentette: minden erejükkel azon lesznek, hogy az új amerikai nagykövet, Colleen Bradley Bell megérkezését kihasználva olyan mederbe tereljék a politikai dialógust, amely lehetőséget ad arra, hogy a védelmi és a gazdasági együttműködés kifejezetten magas szintjére emeljék vissza a politikai együttműködést az Egyesült Államok és Magyarország között.

Férfias ügyek

Az ügyvivő "cselekménye" alkalmas a nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének megállapítására - állapította meg az ügyészség.

Az államtitkár tájékoztatója előtt távozott a Külügyminisztérium épületéből André Goodfriend, aki nem kívánt nyilatkozni.
A budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője a Heti Válasz 2014. december 4-i számában megjelent interjújában arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás. André Goodfriend a lap kérdésére, hogy vannak-e bizonyítékaik, azt mondta: "azok a bizonyítékaink vannak, amelyeket megkapott a magyar kormány is".

Futó Barnabás, Vida Ildikó ügyvédje december 11-én közölte az MTI-vel, hogy a NAV elnöke feljelentést és keresetet nyújtott be André Goodfriend ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség négy nappal később jelentette be, hogy nyomozást rendeltek el a NAV elnökének feljelentése alapján, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt.
Szijjártó Péter egy rádiós interjúban korábban Magyarország érdekének nevezte, hogy mielőbb lezárja a nyitott politikai kérdéseket az Egyesült Államokkal, de ehhez - mondta - nem elég a magyar fél nyitottsága és készsége, az amerikai oldalon is erre van szükség.

Szijjártó Péter azt mondta, komoly reményeket fűz az új nagykövet érkezéséhez. Közölte: az Egyesült Államok eddig semmilyen bizonyítékot, dokumentumot nem adott át a korrupciós vádak alátámasztására, ezért a legfőbb ügyész kérésére levéllel fordult az amerikai külügyminiszterhez, hogy jogi, bírósági eljárás keretében ismerhessék meg adott esetben a bizonyítékokat, amelyek a vádak alapját képezhetik.

Kapcsolódó cikkek

Az ügyészség Goodfriend diplomáciai mentességének felfüggesztését kéri

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt indult nyomozás kapcsán az ügyészség indítványozta a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál azoknak az intézkedéseknek a megtételét, amelyek az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivőjének a diplomáciai mentesség felfüggesztéséhez szükségesek - közölte hétfőn a Legfőbb Ügyészség.

Példátlanul durva lépésre készülnek Orbánék

A saját kormányának álláspontját tolmácsoló ideiglenes amerikai ügyvivő, André Goodfriend magyarországi felelősségre vonásához Washington biztosan nem járul hozzá, hiába kéri azt a Legfőbb Ügyészség és a magyar külügy.

Gulyás Gergely: Százszor inkább Amerika

Rosszul ismeri a Fidesz-frakciót, és hazugságokat közöl, aki úgy gondolja, bárki partner lenne abban, hogy a külföldről kijelölt politikai vezetőt válasszunk meg Orbán Viktor helyett – mondja Gulyás Gergely a puccselméletekről.

Felfüggesztették a Goodfriend ellen indult eljárást

A Központi Nyomozó Főügyészség nem folytatja a nyomozást az amerikai ügyvivő ellen, amíg nem születik döntés André Goodfriend diplomáciai mentességének felfüggesztéséről, írja a hirado.

Goodfriend intelmei Orbánhoz: Örülj, hogy király vagy!

„Ha ugyanis te azt, amit én építettem, lerombolni, vagy amit összegyűjtöttem, szétszórni törekednél, királyságod kétségtelenül a legnagyobb kárt szenvedné" – Szent István-idézettel válaszolt a bevándorlásellenes kormányfői kirohanásra az amerikai ügyvivő.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.