Raoul Wallenberg hivatalában 1944-ben

wallenberg.hu - Veres Tamás

Bár a bejelentés némiképp meglepő, főleg a KGB-jogutód orosz titkosszolgálat egyik tekintélyes vezetőjétől, a homály még nem oszlik a II. világháború egyik nagy rejtélye, Wallenberg eltűnése körül.

Hrisztoforov kínosan vigyázott, nehogy nyíltan megkérdőjelezze az évtizedeken át fenntartott hivatalos álláspontot, amely szerint Wallenberget 1945. január 14-én vették őrizetbe Budapesten. Hogy miért, arra indok a szovjet erők részéről soha nem hangzott el, de a közkeletű gyanú szerint a svéd diplomatának kémkedés miatt kellett a KGB hírhedt börtönébe, a Lubjankába kerülnie. (Stockholmi jóváhagyással Wallenberget egyébként valóban beszervezte az amerikai titkosszolgálat, de arról nem tudni, hogy hírszerzőként akcióba is lépett volna.) A „7-es számú foglyot” Moszkvában 1947. június 23-án még biztosan kihallgatták; három héttel később, július 12-én állítólag szívrohamban hunyt el.

Ezzel a változattal szemben azonban többször is kétségek merültek fel: van szemtanú, aki még a nyolcvanas években is a svéd diplomatát vélte látni egy álnév vagy egy sűrű borosta mögött.  Ezeket a beszámolókat képzelgésnek tartva Hrisztoforov most cáfolta, hogy az FSZB bármit is visszatartana a Wallenberg-akták közül; szerinte inkább arról van szó, hogy az ötvenes években Moszkvában szisztematikusan megsemmisítették a svéd diplomata fogvatartásáról és halálának körülményeiről szóló bizonyítékokat. Ő maga újakkal egyébként nem is állt elő, csak arról beszélt az AP riporterének, hogy „az elnyomás áldozataitól származó tanúvallomások alapján” úgy tudja, Wallenberg mindössze néhány nappal élte túl ismert halálozási időpontját.

Az FSZB archívumának vezetője azért állt most a nyilvánosság elé, mert két Wallenberg-kutató a múlt hónapban kulcsfontosságú információk visszatartásával vádolta meg a titkosszolgálatot. Felmerült ugyanis, hogy Wallenberg egy német tiszttel, Willy Roedellel ült egy cellában, még évekkel állítólagos halála után is. Hrisztoforov elutasította ezt a felvetést, mondván, a Roedelről fennmaradt dokumentumokban nyoma sincs semminek, ami Wallenbergre utalna, de a kutatók így is szkeptikusak maradtak. Egyikük, egy illetékes svéd-orosz vegyesbizottságban vizsgálódó Susanne Berger szerint az orosz hírszerzésre mindig is jellemző volt, hogy csak kis adagokban szivárogtat információkat, többek között olyan ügyekről is, amelyeknek a létezését is tagadta korábban. „Mivel nincs minden kétséget kizáró bizonyíték arra, hogy Wallenberg meghalt 1947. július 12-én, és csak közvetett bizonyíték támasztják alá, hogy néhány nappal később hunyt el, hogyan zárhatja ki Hrisztoforov, hogy Wallenberg nem élt még évekig fogolyként valamelyik börtönben?” – tette fel a kérdést Berger. Néhány történész szerint Wallenberg a sztálini szeszély áldozata lett: eredetileg azért fogták el, hogy cserealkura használják kilenc nyugatra szökött disszidensért, de a diktátor később meggondolta magát, és inkább megszabadult tőle.

Svéd nagykövetségi megbízottként Wallenberg 1944 júliusában érkezett Budapestre; itt fél év alatt 20 ezer zsidó életét mentette meg a számukra kiállított svéd úti okmányokkal, további hetvenezer deportálásától vagy meggyilkolásától pedig eltérítette az Adolf Eichmann vezényletével akkor már szabadon vérengző náci megszállókat. Emlékét világszerte több szobor, emlékpark és film őrzi, egy orosz vizsgálóbizottság 2000-ben pedig már rehabilitálta a svéd diplomatát, kimondva, hogy életének gyilkosság vetett véget.

Kapcsolódó cikkek: „Koszovót mondanak, Budapestre gondolnak” | Zágráb, csak óvatosan az oroszokkal! | Isztambulban likvidál az FSZB? | Slota: az új pozsonyi magyar nagykövet provokátor | Wallenberg túlélhette „hivatalos” halálát