galéria megtekintése

Szakértői kormány alakulhat Romániában

2 komment


Szőcs Levente

Volt uniós biztos alakíthat kormányt Romániában, miután Ponta miniszterelnököt 'elsöpörték' a bukaresti klubtűz miatti tömegtüntetések.

Dacian Ciolos volt európai uniós agrárbiztost bízta meg a kormányalakítással a román államfő. Klaus Iohannis kedden este jelentette be döntését, miután kétszer is konzultált a parlamenti pártok és a civil társadalom képviselőivel. Mint ismeretes, a szociáldemokrata Victor Ponta múlt szerdán mondott le tisztségéről a Colectiv klubban történt tűzeset által kiváltott utcai megmozdulások nyomán.

Ponta meghajolt a népakarat előtt
Ponta meghajolt a népakarat előtt
Inquam Photos / Reuters

A miniszterelnök-jelöltet bemutató rövid nyilatkozatában Klaus Iohannis kitért arra, hogy az egyeztetéseken a pártok csaknem egyhangúlag egy szakértői kormány mellett foglaltak állást. Hangsúlyozta: fontos kiemelni, hogy Románia megmarad az európai úton. Reményét fejezte ki, hogy a parlament támogatni fogja az alakuló kormányt, és sikerül fenntartani a gazdasági növekedését.

 

Azt is fontosank tartotta kiemelni, hogy az alakuló kormány mandátuma egy évre szól. Ezzel gyakorlatilag kizárta az előrehozott választásokat, amit a hozzá közelálló Nemzeti Liberális Párt (PNL) és pár napja még maga az államfő is a legjobb megoldásnak tekintett.

Dacian Ciolos 2007-ben bukkant fel a román belpolitikában. A 46 éves agrármérnök tanulmányait Franciaországban véglegesítette, ott alapított családot és dolgozott hosszú évekig. Calin Popescu Tariceanu liberális kormányfő nevezte ki mezőgazdasági miniszternek 2007 októberében, a korrupció miatt elítélt Decebal Traian Remes helyébe. 2008 decemberéig látta el a tisztséget. 2010-től tavalyig a portugál José Manuel Barroso által vezetett Európai Bizottságban volt agrárbiztos. A nevéhez fűződik az első agrárreform, amelynek lényegét ő maga a következőképpen foglalta össze: a nagy farmok mellett esélyt kapnak a kisebb gazdák is.

Az államfő szerint Dacian Ciolos vezetésével Románia megmarad az európai úton
Az államfő szerint Dacian Ciolos vezetésével Románia megmarad az európai úton
Eric Vidal / Reuters

Ciolos megköszönte a bizalmat Klaus Iohannisnak. Közölte, tudatában van annak, hogy fontos pillanatban kerülhet a kormány élére, amikor az egyre érettebb társadalom megköveteli, hogy a kabinet egyfajta hídszerepet játsszon, odafigyeljen a civil társadalomra, „felkapja" a legfontosabb megoldásokat. Annak is tudatában van, mondta, hogy az egy éves mandátum egyszerre hosszú idő, illetve rövid: hosszú, mert a kormány nem szorítkozhat kizárólag a közügyek adminisztrálására, és rövid, mert nem lehet ennyi idő alatt sínre tenni reformokat.

Dühös tömeg követelte Pontáék lemondását. Fotó: Octav Ganea / Reuters

Reményét fejezte ki, hogy megkapja a parlament támogatását. A kijelölt miniszterelnöknek az alkotmány szerint tíz nap áll a rendelkezésére, hogy összeállítsa a miniszterek névsorát és a kormány programját a parlament elé terjessze.

Fontosnak tartja a csoportmunkát, ezért mielőtt a terveiről beszélne, össze akarja állítani a csapatát.

Ciolos várhatóan számíthat az ellenzéki liberálisok, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Ponta-kormányt támogató Szövetség Románia Haladásáért Szövetség (UNPR) szavazatára a parlamentben.

Szőcs Levente: Ponta. Pont

A leköszönő román miniszterelnöknek annyi vaj volt már a fején, hogy hónapok óta számítani lehetett az eltávolítására, a lemon­dása mégis váratlanul jött. Még az ellenzéki liberálisokat is meglepte, akik pedig hosszú hónapok óta sürgetik Victor Ponta távozását. Részleteket itt olvashatnak: >>>

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke közölte, pártja nyitott a párbeszédre, és a kormányprogram és a kabinetnévsor függvényében dönt az új kormány támogatásáról. Emlékeztetett, hogy egyedül a PSD ajánlott miniszterelnök-jelöltet az államfőnek, „a kitűnő gazdasági eredményekre alapozva".

Gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra a leégett Coletciv klubnál
Gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra a leégett Coletciv klubnál
Inquam Photos / Reuters

A kérdésre, hogy a PSD ellenzékben lesz-e, Dragnea azt válaszolta:

mindenki ellenzékben lesz, ha a kormányfő és a miniszterek is pártfüggetlenek.

Dragnea hangsúlyozta, hogy az államfő tökéletesen az alkotmánnyal összhangban járt el, amikor saját belátása szerint döntött a kormányfő-jelölt személyéről.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.