Volodimir Hrojszman az új ukrán kormányfő

Az ukrán parlament, a Narodna Rada leváltotta Arszenyij Jacenyukot a kormányfői posztról, és a helyére Volodimir Hrojszman eddigi házelnököt nevezte ki.

Jacenyuk távozása már február közepe óta napirenden van. A parlament akkor minősítette elégtelennek a kabinet munkáját, a miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítvány viszont nem kapta meg a szükséges szavazattöbbséget, így a kormányfő távozásához önkéntes lemondásra volt szükség. A múlt vasárnap végül ezt megtette Jacenyuk, valószínűleg annak is köszönhetően, hogy a frissítést a Nyugat is sürgeti.

Az IMF például mindaddig nem folyósítja a Kijevnek négy évre odaítélt 17,5 milliárd dolláros hitelcsomag harmadik, 1,7 milliárdos részletét, amíg hivatalba nem lép egy új, a szükséges reformok iránt elkötelezett kormány. Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint távozó kormányfő a parlament ülésén kérte, hogy támogassák a lemondását, majd elhagyta a termet. 

Az államfőt támogató pártszövetségből, a Petro Porosenko Blokkjából és Jacenyuk pártjából, a Népi Frontból álló koalíció képviselőinek szerdai tanácskozásán Porosenko jelölte a hozzá közel állónak tartott Hrojszmant a miniszterelnöki tisztségre, és javaslatát egy ellenszavazattal és egy tartózkodással el is fogadták. A megbeszélésen sikerült a miniszteri tárcák többségének elosztásában is megállapodni. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.