Vitatják a boncolás eredményét a palesztin miniszter halála kapcsán

A csütörtökre virradó éjjeli boncolás után a palesztinok szerint sérülése és a belélegzett könnygáz ölte meg Zijád Abu Ein palesztin vezetőt, Izrael szerint viszont szívinfarktus végzett vele szerdán egy összetűzésben. 
A jordániai és izraeli szakértők jelenlétében lezajlott boncolás eredményéről Huszein as-Sejk, a Palesztin Hatóság polgári ügyekkel foglalkozó minisztere úgy nyilatkozott, hogy az ötvenöt éves Abu Ein haláláért izraeli katonák felelősek, a szerdai tüntetésen szerzett sérülése, a könnygáz belélegzése és az orvosi segítség hiánya, nem pedig szívroham – közölte csütörtök reggel a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.

Ezzel szemben egy – felhatalmazás híján névtelenül nyilatkozó, a boncolás eredményét ismerő – izraeli egészségügyi szakértő azt mondta, hogy már előzőleg is meglévő koszorúér-elzáródás, majd a stressz kiváltotta szívinfarktus ölte meg Abu Eint. A rohamot szerinte okozhatta a nyakát ért nyomás is.

Abu Ein ismerősei szerint magas vérnyomástól és cukorbetegségtől szenvedett – írta a Háárec című újság csütörtökön. Az izraeli katonákkal folytatott összetűzésben, ahogy a felvételeken is látható, dulakodás közben egy izraeli katona a nyakánál fogva megragadta és eltolta a palesztin vezetőt.

Zijád Abu Ein a Palesztin Felszabadítási Szervezetben az Izraelt a palesztin területektől elválasztó fal és a zsidó telepesek elleni bizottságot vezette. Ciszjordániában szerdán a nemzetközi emberi jogok napján egy tüntetésen vett részt, amelyen olajfák ültetését tervezték. A demonstráción összetűzésbe kerültek izraeli katonákkal, akik egy szomszédos telepesfalut őrizve oszlatni kezdték a tömeget. 

Abu Ein halála után Mahmúd Abbász palesztin elnök mártírnak nevezte őt, és háromnapos gyászt rendelt el. Hivatalos állami temetése csütörtök délben indul Rámalláhban a Mukátából, a palesztin kormányzati negyedből. Az izraeli hadsereg megerősítette ciszjordániai egységeit, mert a temetés után tüntetésekre számítanak. Beni Ganc vezérkari főnök szerda este két újabb zászlóaljat és két határőr egységet vezényelt a térségbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.