Visszaköltözhetnek a Fukusima közeli város lakói

Japán arra biztatja az atomerőműtől 20 kilométerre délre fekvő Nahara lakosait, hogy költözzenek vissza korábbi otthonaikba. Egyelőre úgy tűnik, a mindössze 7400 fős városka lakosságának 46 százaléka él majd a lehetőséggel.

2011. március 11-én Japán történetének legnagyobb földrengése rázta meg a környéket. A katasztrófa és a nyomában érkező szökőár 16,000 ember életét követelte, 2500-at pedig még mindig eltűntként kezelnek.

A természeti katasztrófák következtében a Fukusima-1 atomerőműben, három reaktormag megolvadt és hasadóanyagok kerültek a légkörbe. A lezárt területen azóta is többször észleltek szivárgást. Az erőmű környékéről 80 ezer embert telepítették ki. Bár az evakuálást követően történt néhány haláleset, azoknak nem volt közük az atomerőmű szivárgásához. 

Azóta elvégezték a reaktorok úgynevezett „hidegleállítását", és megkezdték az elhasználódott fűtőrudak kiemelését a hűtőmedencékből. A megolvadt reaktormagokat legkorábban kilenc év múlva távolítják el, a megrongálódott erőmű teljes leszerelése pedig szakértők becslése szerint legalább negyven évet vesz igénybe.

Korábban is voltak már kísérletek arra, hogy visszatelepítsék az evakuált lakosság egy részét. 2013-ban egy Tamura nevű városba tért vissza 350 lakó. Naraha az első olyan város a BBC beszámolója szerint, ahol tartósan visszatelepülhetnek a helyiek, miután évekig fertőtlenítették a környéket. 

Sokan azonban nem érzik még erre késznek magukat. Csak az eredeti népesség töredéke járt itt rövidebb látogatásokra az április óta tartó próbaidőszakban. Egy felmérés szerint csak 46 százalékuk reménykedik abban, hogy visszatérhet. 

A hatóságok egyfajta kísérletként tekintenek a városra, hogy sikerülhet-e visszatelepíteni az evakuálás óta lakatlan régiókat. A környéken közel 100,000 ember nem költözhet még vissza az otthonába.

A naharai hatóságok készülékekkel látják el a helyieket, hogy mérjék a rádioaktivitást és arra biztatják őket, hogy építsék ki újra a helyi szolgáltatásokat, mint az üzletek és a kórházak.

A város polgármestere, Yukiei Matsumoto szerint az evakuálási parancs feloldása csak a kezdet. "Az óra, amit akkor megállítottunk, most újra ketyegni kezdett". A korábbi lakosok virrasztást tartottak a visszatérés tiszletelére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.