Visszafogadta Egyiptomot az Afrikai Unió

Egyiptom visszanyerte a tagságát az Afrikai Unióban (AU), amelyet a szervezet akkor függesztett fel, amikor az egyiptomi hadsereg elmozdította tisztségéből az ország első demokratikus úton megválasztott elnökét, az iszlamista Mohamed Murszit, és feloszlatta a parlamentet - jelentette kedden a MENA hírügynökség.

Az államszövetség Béke- és Biztonsági Tanácsa az unió székhelyén, Etiópia fővárosában ült össze, s az egyiptomi elnökválasztás nyomán a képviselők egyhangúlag megszavazták az ország visszatérését. Az ötvennégy tagállamot magába foglaló szervezet a tavaly július 3-i hatalomváltást követően - az alapokmányában rögzített szabályoknak megfelelően - befagyasztotta az észak-afrikai ország tagságát, és arra szólította fel a hadsereg által támogatott hatóságokat, állítsák vissza az alkotmányos rendet.

Pár héttel a Murszi megbuktatását levezénylő volt hadsereg-főparancsnok, Abdel Fattáh esz-Szíszi által megnyert májusi választások előtt Nkosazana Dlamini-Zuma, az AU főtitkára kijelentette, hogy amint a tábornagy által tavaly júliusban felvázolt politikai "útiterv" megvalósul, Egyiptom visszatérhet az államszövetségbe.

Az említett útitervnek mindeddig két szakasza valósult meg, januárban az egyiptomiak megszavazták az iszlamista rezsim alatt született alkotmány módosított változatát, a múlt héten pedig beiktatták az ország második demokratikus úton megválasztott elnökét. Az átmeneti időszak a nyár végére tervezett parlamenti választásokkal zárul le, amelyek előkészítése az alaptörvénynek megfelelően legkésőbb július 17-én meg kell kezdődnie.

A keddi döntést az AU több pozitív gesztusa is megelőzte. Hétfőn például Szíszit hivatalosan meghívták a szervezet Burkina Fasóban tartandó szeptemberi gyűlésére, amelyen a kontinensen uralkodó szegénység, és munkanélküliség leküzdéséért teendő lépésekről fognak tárgyalni. Az AU ezen kívül májusban saját megfigyelőivel ügyelt az egyiptomi államfőválasztás jogszerű lebonyolítására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.