Vázsonyi Vilmos nemcsak önmaga volt, hanem Vázsonyi Vilmos (1868-1926) polgári liberális politikus, ügyvéd, két kormányban is igazságügy miniszter, a Nemzeti Demokrata Polgári Párt pártvezére, városatya, szónok, hírlapíró. Továbbá nemcsak híres unoka volt, de Vázsonyi János ügyvéd, liberális politikus, akit a Gestapo készen hozott listával tartóztatott le 1944. március 15-én, amint megszállták az országot. Dachauba deportálták politikai foglyukat, a lágerben meghalt.

Az unoka 1956-tól menekültként végezte egyetemeit. Párizsi lakos lett, ahol a felmenőitől örökölt pesti életformát élte. Nagyapja terézvárosi polgárként az Abbáziában vitázott Molnár Ferenccel, aki Az aruvimi erdő titkában név szerint megemlíti Vázsonyit. Apja is az Abbázia törzsvendége volt. A kávéház közelében lakott is. Vili Párizsban kora délután kelt, akár Molnár a századelőn. Újságíróskodott. Lényegesebb azonban, hogy a kávéházakban elolvasta minden nyelven a napilapokat. Oly jól értesült volt Párizsban, amennyire csak Pesten volt szokás a monarchiában.

Párizs elővárosában, a bécsi Burg Velencei kalmár vendégjátéka előtt a ruhatárban ismerkedtünk meg. Ott folytattuk, ahol nagyapáink abbahagyták. Vázsonyi igazán nagy műfaja tudni valóan a békebeli csevegés volt. Országhatárokon átbeszélő, szabad és szabad szájú mindentudó társalkodás. Mindenhez értett. Mindenkit ismert. Mindenki ismerte. Mindenről tudott. Mindent jobban tudott. Ebben nincs kunszt: egy pesti mindig mindent jobban tud, de Vázsonyi tényleg alaposabban tudta. Mindenhez hozzászólt, lévén mindenről egyéni véleménye, érdekes szempontjai, amiket érdemes és élvezetes volt végighallgatni. Minden érdekelte. Főként a nők, a szép nők. Tudott élni. Szeretett élni. Megvalósította magának Ferenc József végkorának békebeli békéjét. Párizs volt az ő Pestje, ahonnan elugrott egy-egy ígéretesnek mutatkozó színházi bemutatóra Bécsbe, New Yorkba. Vagy ahonnan elugrott Zürichbe befejezni beszélgetéseit, bár az utolsó napig körbetelefonálta barátait, mivel beszélgetni a kórházban is kell. Halálraítélten pedig kifejezetten kötelező csevegni, mert ki tudja, mint lesz utána.

Rendetlen életet élt, pedig rendszerető ember volt. A Le Monde nekrológját is maga írta meg. Ne bízza az ember az érdekességeket rossz újságírókra, ha ő megbízhatóbban tudja elvégezni. Tizenhárom pontos sor. Semmi könnyes cafrang. Csakis a szabatos tények.

Alatta szokott szignója: VILMO.