galéria megtekintése

Orbánnak a harag fontosabb, mint a magyarok sorsa

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 13. számában
jelent meg.


Szőcs Levente
Népszabadság

A magyar és a román miniszterelnök, Orbán Viktor és Victor Ponta közötti személyes ellenszenv az egyik oka a két ország fagyos viszonyának, amely időnként „forró” diplomáciai vitába torkollik – véli a bukaresti képviselőház külügyi bizottságának elnöke. Borbély László szerint a feszültségnek mindkét ország és a magyar kisebbség is kárát látja.

A két ország közötti feszültség ezúttal egy nagyköveti interjú miatt hágott ismét a tetőfokára: a Romania libera című román napilap hétfőn közölt beszélgetést a bukaresti magyar külképviselet vezetőjével. Ebben Zákonyi Botond kitért a romániai magyarság problémáira, köztük az autonómiára, illetve szóvá tette, hogy

a „jó fiú” Victor Ponta folyamatosan a „rossz fiú” Orbán Viktorral szemben pozicionálja magát.

A román külügyminisztérium még aznap bekérette a nagykövetet, illetve a szabadságát töltő Zákonyi helyett Nagy Károly Zoltán első beosztott előtt kifogásolták az interjú „elfogadhatatlan és a román kormányfővel szemben tiszteletlen” kijelentéseit. Azt is közölték, hogy a román fél az ország belügyeibe való beavatkozásként értékeli az etnikai autonómiával kapcsolatos nyilatkozatokat. Ponta úgy értékelte, hogy Magyarország provokálja Romániát, miközben az európai országok és az USA részéről „rendszeres bírálatoknak” van kitéve antiszemitizmusáért, revizionizmusáért, oroszbarátságáért, a bevándorlók ellen épített kerítésért.

 

Ezt viszont a Külgazdasági és Külügyminisztérium minősítette elfogadhatatlannak. Magyar Levente államtitkár hivatalába kérette Victor Micula budapesti román nagykövetet, és közölte: a „román kormányfő újfent magyarellenes agitációval kívánja elfedni azt a belpolitikai válságot, amelyet kormánya tagjainak sorozatos vád alá helyezése és elítélése okoz”. A román miniszterelnök ezután a Facebookon „megaláztatásról” írt, amit Románia „nem tűrhet a végtelenségig”. A vita csak három héttel előzi meg a budapesti magyar–román labdarúgó EB-selejtezőt.

Orbán Viktor és Victor Ponta egy három évvel ezelőtti, bukaresti EU-találkozón
Orbán Viktor és Victor Ponta egy három évvel ezelőtti, bukaresti EU-találkozón
Bogdan Cristel / Reuters

Borbély László, a román parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke szerint a bukaresti reakció azzal magyarázható, hogy Románia geostratégiai fontossága az utóbbi időszakban megnövekedett, így

a bukaresti kormány úgy érzi, többet megengedhet magának.

A politikus ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a román–magyar viszony immár három éve, a Ponta-kormány beiktatása óta változatlanul rossz. Korábban a székely zászló, majd Orbán tavalyi tusnádfürdői beszéde vert hatalmas hullámokat, Zákonyi Botond interjúja csupán ürügy volt az újabb adok-kapokra. – Ez rossz a romániai magyarságnak, rossz a magyarországi románságnak és rossz a két országnak. Nekünk, romániai magyaroknak nem kedvez ez a helyzet, amikor autonómiakoncepciókról beszélünk, amikor megpróbáljuk a többséget meggyőzni arról, hogy ezekről az elképzelésekről lehet és kell tárgyalni – mondta Borbély.

A kérdésre, hogy előmozdíthatja-e az autonómia napirendre tűzését a magyar nagykövet „közbenjárása”, úgy vélte: mindenekelőtt a két ország között volna szükség párbeszédre, ám a román és a magyar politikai vezetők még csak nem is érintkeznek egymással. – Öt-hat éve nem volt hivatalos miniszterelnöki vagy államfői találkozó – magyarázta a bizottsági elnök.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusa úgy véli,

változást csak egy kormányváltás hozhat, mert szerinte a két miniszterelnök között személyes összeférhetetlenség van.

Ezzel magyarázható, hogy noha Szlovákia Romániánál mostohábban bánik az ottani magyarsággal, Orbán Viktor és Robert Fico jó viszonyt ápol és sűrűn találkozik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.