Veszélyezteti a német belbiztonságot a menekültáradat

Németországban a menedékkérők szűnni nem akaró áradata egyre inkább veszélyezteti a belbiztonságot – figyelmeztet a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke.
Holger Münch a Focus című hírmagazin következő számában megjelenő interjúban a csütörtökön előzetesen ismertetett részletek szerint elmondta, hogy míg tavaly egész évben 198 különböző fajtájú atrocitás, támadás történt menedékkérők, menekültek szállásai ellen, az idén már október végéig háromszor többet, 600 ilyen esetet regisztráltak.

Ezek közül legkevesebb 543 eset a szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmények közé tartozik. A feljegyzett esetek közül 95 erőszakos bűncselekmény volt, és 49 gyújtogatásos támadás történt szállások, befogadóállomások ellen.

Az ilyen bűncselekmények száma "drámaian emelkedik", és nem lehet kizárni, hogy a menekültválság mélyülésével tovább erősödik az erőszakhullám, és halálos áldozatot követelő merényletek is történnek. "Meglehet, hogy az eddiginél is drámaibb eseteket tapasztalunk majd" - mondta a legszélesebb nyomozati jogkörrel rendelkező német rendőrségi szerv vezetője.

A szélsőjobb radikalizálódik, a menedékkérők között pedig egyre több a konfliktus. "Aggasztó ez a dinamika" - mondta Holger Münch.

A menedékkérők számának folyamatos emelkedése révén egyre törékenyebb a belbiztonság, a mostani helyzet "nehéz és feszült".

"A lehető leggyorsabban rendezetté kell tenni a folyamatokat és stabil struktúrákat kell kialakítani" - hangsúlyozta a BKA elnöke.

A Németországban élő iszlamisták igyekeznek megkörnyékezni fiatal menedékkérőket. A tartományi hatóságok eddig nagyjából 40 próbálkozásról számoltak be, a fiatalokat a radikális iszlamizmus legerősebb németországi irányzata, a szalafizmus hívei próbálják behálózni. Ez "komoly kockázat", mert meglehet, hogy csalódott, kiábrándult fiatalok, akik nem találják meg a számításukat Németországban, "valamikor majd csatlakoznak szalafista csoportokhoz, átveszik az ideológiájukat, radikalizálódnak, és erőszakos cselekményeket követnek el" - mondta Holger Münch.

Az esetleges iszlamista terrorveszélyről a BKA elnöke azt mondta, hogy eddig 100 "tipp" érkezett a hatóságokhoz feltételezett terroristákkal kapcsolatban, akik állítólag a menedékkérők között beszivárogtak Németországba. A gyanú az esetek többségében nem igazolódott be. Ugyanakkor "jelenleg nagyjából 10 esetünk van, amelyekben azt vizsgáljuk, hogy valaki részt vett-e háborús bűncselekményekben vagy tagja volt-e terrorszervezetnek" - mondta a szövetségi bűnügyi hivatal vezetője.

Közben továbbra is tömegesen áramlanak menedékkérők Németországba a balkáni migrációs útvonalon. A határőrizetért felelős szövetségi rendőrség adatai szerint szerdán több mint 8 ezren érkeztek Ausztria felől. A csütörtökön érkezők száma előzetes becslések szerint 6500 körül alakulhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.