galéria megtekintése

Vérfürdővé változtatták a böjtöt

1 komment


Veres Dóra

A ramadán sem szent a szunnita dzsihadistáknak, akik sorozatos merényletekkel próbálják kompenzálni a területi veszteségeiket.

„Allah engedelmével tegyétek ezt a hónapot a fájdalom napjaivá a hitetlenek számára mindenhol!" – üzente Abu Mohamed al-Adnani, az Iszlám Állam (IS) szóvivője május végén a szélsőséges szunnita szervezet követőinek. Al-Adnani arra buzdította a dzsihadisták híveit, hogy a szent ünnep, a ramadán alkalmából minél több terrorcselekményt kövessenek el.

Iraki katona Falludzsa visszafoglalása után
Iraki katona Falludzsa visszafoglalása után
Thaier Al-Sudani / Reuters

Az elmúlt hetekben a muzulmán világban egymást érik az öngyilkos merényletek, robbantások, amelyekről részletesen beszámol(t) a nemzetközi sajtó. – Épp ez a céljuk, az IS egyik legerősebb fegyvere a publicitás – mondta a Népszabadságnak Afzal Ashraf brit terrorizmusszakértő. Az egyik legtekintélyesebb szigetországi­ stratégiai kutatóintézet, a Royal United Services Institute (RUSI) kutatója szerint az, hogy a muzulmánok szent hónapjában akti vizálta magát az IS, igazából nem újdonság. 2015-ben (nyugati) turistákat mészároltak le a tunéziai tengerparton és megtámadtak egy kuvaiti mecsetet is a ramadán ideje alatt.

 

– Nem számít a vallás, áldoza­taik döntő többsége muzulmán – jegyezte meg a szakértő, aki szerint azonban az elvakult hívőket könnyű manipulálni a vallási szónoklatokkal. Sok radikális számára ugyanis csalogató lehet, hogy Mohamed hívei is éppen ramadán idején nyerték első nagy csatájukat, méghozzá 624-ben, a Medinához közeli Badr mellett.

S mivel az Iszlám Állam egyre nehezebb helyzetbe kerül harctéri (terület)veszteségei miatt – Irakban nemrég veszítette el Ramadit, s a kulcsfontosságú központnak számító Falludzsából is kiszorították –, minden lehetőséget meg kell ragadniuk, hogy továbbra is erősnek, stabilnak mutassák magukat. Ennek demonstrálására a terrortámadások kiváló eszközként szolgálnak.

Ashraf szerint a folyamatosan gyengülő dzsihadisták célja, hogy a „kegyetlen sikereiktől" legyen hangos a nemzetközi sajtó, s a média ne a kudarcokat, vereségeket sorolja fel. Ezért is választhatták az egyik merénylet célpontjának Medinát, a muzulmán hit második legfontosabb szenthelyét.

Bangladesben 300 ezer imádkozó volt a célpont

Iszlamista terroristák támadtak meg csütörtökön egy ramadánt lezáró íd al-fitr ünnepséget Bangladesben. A közös tömeges imádságra a fővárostól, Dakkától mintegy 150 kilométerre közel 300 ezer ember gyűlt össze. A terrorkommandó azonban fennakadt az egyik út menti ellenőrző ponton. A terroristák működésbe hozták a testükre erősített robbanótölteket, a detonációkban, majd a tűzharcban három ember meghalt, 14-en megsérültek. (Reuters)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.