Végre van elnöke Olaszországnak

Az olasz törvényhozásban még ugyan folytatódott a szavazás, ám szombaton 13 órakor meglett az új köztársasági elnök Sergio Mattarella személyében, akit Mario Renzi miniszterelnök terjesztett elő a balközép Demokrata Párt (PD) jelöltjeként. 

Matteo Renzi olasz kormányfő jelöltjét a negyedik körben, egyszerű többséggel választották meg. A Reuters szerint amikor a parlament alsó- és felsőházának 1009 fős együttes ülésén a szavatok számlálása közben az 505., Mattarella melletti voks következett, a jelenlévők tapsviharban törtek ki. 

A szavazás délután két óra előtt ért véget a Montecitorióban, ahol az 1009 szavazásra jogosultból 996-an voltak jelen. Mattarella végül 665 voksot kapott, gyakorlatilag kétharmadot. Üres vagy érvénytelen szavazatot ezúttal 118-an adtak le.  

Napolitano és a taps az új elnök megválasztása után
Napolitano és a taps az új elnök megválasztása után
Alessandro Bianchi / Reuters

Giorgio Napolitano egykori köztársasági elnök, a helyszínen követte a voksolást: „Jól ismerem teljes hűsége és korrektsége, intézményi elkötelezettsége és érzékenysége, egyben elfogulatlansága alapján. Mindezek meghatározó tulajdonságok, hogy betölthesse az államfői tisztet" – mondta Napolitano.

A szombati volt a csütörtök délután kezdett elnökválasztás negyedik fordulója, amikor már csak abszolút többségre volt szükség a győzelemhez. A péntek esti volt az utolsó voksolás, amelyen kétharmados többségre lett volna szükség az új köztársasági elnök megválasztásához, akkor az 1009 voksból 513 volt az üres szavazócédula.

Mint azt korábban megírtuk, a január 14-én lemondott Giorgio Napolitano utódja 74 éves, jogász, 2011 óta az alkotmánybíróság tagja. Édesapja az ötvenes-hatvanas évek kereszténydemokrata kormányainak minisztere volt. Mattarella fivérét, Piersantit, Szicília tartományi elnökét, 1980-ban meggyilkolta a Cosa Nostra maffiaszervezet. Sergio Mattarella a legelső szicíliai az olasz államfői poszton. 

1983-2008 között a Kereszténydemokrata Párt (DC), az Olasz Néppárt (PPI) és a szintén kereszténydemokrata Margherita parlamenti képviselője volt. 1987-1989 között a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős miniszter volt, 1989-1990-ben oktatási miniszter az akkori kereszténydemokrata kormányokban. 1998-1999 között miniszterelnök-helyettes, 1999-2001 között védelmi miniszter volt a balközép D'Alema-kormányokban. Mattarella neve az általa kidolgozott olasz választási törvényről (mattarellum) ismert.

A szombati szavazáson a második legtöbb voksot, 127-et az 1936-os születésű Ferdinando Imposimato kapta. Ügyvédként és vizsgálóbíróként a Cosa Nostra, a camorra és általában is a terrorizmus elleni fellépésével vált elismert személyiséggé, jelenleg a legfelsőbb bíróság tiszteletbeli elnöke. Fontos szerepe volt az Aldo Moro kormányfő 1978-as elrablásának, meggyilkolásának, majd a II. János Pál pápa elleni 1981-es merénylet kivizsgálásában. Mattarellához hasonlóan testvérét, Franco Imposimatót a maffia ölette meg 1983-ban.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.