galéria megtekintése

Véget érhet fél évszázadnyi harc

0 komment


Körösi Ivett

Öt évtizede tartó háborúskodás után tűzszünetet kötött a kormány és a legnagyobb baloldali gerillaszervezet. Ezzel véget érhet Latin-Amerika leghosszabb fegyveres konfliktusa.

A gyermekeit egyedül nevelő 32 éves édesanya a lányaival volt otthon, amikor caquetái házukba berontott négy fegyveres gerilla. A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) harcosai azzal vádolták a nőt, hogy kormányszimpatizáns. A szitkok után ütések záporoztak rá 10, 12 és 15 éves gyermekei előtt.

FARC-harcosok vonulása. Több ezer gerillát kell integrálni a társadalomba
FARC-harcosok vonulása. Több ezer gerillát kell integrálni a társadalomba
Jose Miguel Gomez

– A szemük láttára erőszakolt meg a parancsnokuk, majd a társai a lányaimra vetették magukat. A középső teherbe esett – mesélte a névtelenséget kérő áldozat a Semana kolumbiai hetilapnak. A helyi sajtóban számos hasonló történetet lehet olvasni, hiszen a FARC és a kormány fél évszázados, kegyetlen harcaiban 220 ezer ember halt meg és több mint hétmilliót sújtott a konfliktus.

 

Csütörtökön azonban elérkezett a háború utolsó napja – ezt Carlos Antonio Lozada, a Latin-Amerika leghosszabb fegyveres viszályáért felelős marxista–leninista szervezet egyik parancsnoka jelentette be a Twitteren. Juan Manuel Santos ­kolumbiai elnök és Timochenko, a FARC vezére – Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, valamint hét latin-amerikai és karibi államfő jelenlétében – tegnap Havannában megállapodott a tűzszünetben és abban, hogyan teszi le a fegyvert a mintegy nyolcezer gerilla.

A jelenlegi kormány három éve folytat tárgyalásokat a – kezdetben a kizsákmányolt parasztok jogaiért küzdő – szervezettel, s mostanra sikerült megállapodniuk a sarkalatos kérdésekről: a földreformról, a drogkereskedelem beszüntetéséről, a gerillák társadalmi, politikai integráció­járól és a széles körű amnesztiáról.

A folyamatot lezáró békemegállapodást július 20-ig aláírják. Ezután Kolumbiában népszavazást tartanak róla, és ha az igenek kerülnek túlsúlyba, megkezdődik a béke – papíron. Több ezer gerillának kell ugyanis beilleszkednie a társadalomba, munkát kell találni nekik, az áldozatokkal való együttélésről nem is beszélve. A kolumbiaiak azonban belefáradtak a háborúba. – Az országnak segítenie kell a gerillák integrációját. Bízom abban, hogy ezután majd több forrás jut az oktatásra és a szociális intézkedésekre – mondta a BBC Mundónak egy helyi fiatal, Cesar Saleh.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.