galéria megtekintése

Vége az egykepolitikának, Kínában mostantól mindenkinek két gyereke is lehet

1 komment

NOL

Kína megváltoztatja a kizárólag egy gyermeket támogató családpolitikáját, és a több mint három évtizedes gyakorlattal szakítva engedélyezi, hogy két gyermeket vállaljanak a párok – jelentette a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága. Aki kettőnél több gyereket szeretne, tovább kell küzdenie.

Az 1979-es bevezetése óta sokat vitatott szabályozás célja az volt, hogy a születések számának a csökkentésével lassítsák a népességnövekedést. Most az elöregedő társadalom miatt oldották fel részben a korlátozást.

A becslések szerint az intézkedés közel 400 millió gyerek megszületését akadályozta meg

– írja a BBC.

 

A szabályozás ellenzői azzal érveltek, hogy a törvény kényszerű abortuszokhoz, a lánygyermekek meggyilkolásához és a lányok számának visszaeséséhez vezetett. Erre vezethető vissza a most tapasztalható nemi egyenlőtlenség is. 

Azokra a párokra, akik megszegték az előírást, és nem csak egyetlen gyereket vállaltak, a pénzbírságtól az állásuk elvesztéséig vagy akár a kényszerített abortuszig számos büntetés is várt. A szabályozás miatt rengeteg kínainak – egy 2007-es kínai jelentés szerint harmaduknak – nem lehetett második gyereke anélkül, hogy büntetést kelljen fizetnie. Miután a társadalom- és a népességkutatók is aggodalmukat fejezték ki a csökkenő munkaerő és a beláthatatlan társadalmi hatások miatt, egy-egy tartomány lazított a korlátozáson.

Kevés kivétel korábban is létezett. A vidéki családok esetében például engedélyezték a második gyermeket, ha az első lány volt. Az etnikai kisebbségek képviselői is kivételes elbírálást élveztek. Két évvel ezelőtt a kommunista párt formálisan enyhített a szabályokon, és megengedte második gyerek vállalását azoknak a pároknak, ahol legalább az egyik szülő egyke.

Jelenleg Kína lakóinak a 30 százaléka idősebb 50 évesnél,

és a kommentárok szerint annak ellenére, hogy most enyhítik a korlátozást, sok pár továbbra is csak egy gyereket fog vállalni, mert ez vált a társadalmilag elfogadott normává.

A 2010-ben született Qin Wuyue, nem is szeretne kistestvért. Állítása szerint azok nagyon zajosak. A kisfiú egy, az egyke politika 36. évfordulójára készült fotósorozathoz állt modellt. 1979 óta minden évből lefényképeztek egy abban az évben születet
A 2010-ben született Qin Wuyue nem is szeretne kistestvért. Állítása szerint azok nagyon zajosak. A kisfiú egy, az egykepolitika 36. évfordulójára készült fotósorozathoz állt modellt. 1979 óta minden évből lefényképeztek egy abban az évben született gyereket.
Carlos Barria / Reuters

Kritikusok szerint még a két gyermek politikája sem fogja kellő mértékben megnövelni a születések számát, azoknak a nőknek pedig,

akik kettőnél több gyereket szeretnének, a mostani enyhítés után is tovább kell küzdeniük a szülés jogáért.

„Mindaddig, amíg megmarad a kvóta és az ellenőrzés szisztémája, a nők nem rendelkeznek a szülés lehetőségének a jogával” – mondta el Human Rights Watch munkatársa, Maya Wang az AFP hírügynökségnek.

Az országban nemcsak az okoz komoly gondokat, hogy a legtöbb családban egyetlen gyerek van, hanem az is, hogy ez a gyerek általában fiú.

A világon Kínában a legnagyobb a nemi arányok egyenlőtlensége. Jelenleg 118 férfi jut 100 nőre. 

A Csöcsiang (Zhejiang) Egyetem közgazdasági professzora, Hszie Zuo-si (Xie Zuoshi) azt állítja, hogy 2020-ra akár 30-40 millióra is nőhet az országban az egyedülálló férfiak száma.

A kutató erre a problémára abban látja a megoldást, ha többen összefognak, és együtt keresnek feleséget. „Ne higgyék, hogy ez az én légből kapott agyszüleményem. A világtól távol eső és szegény vidékeken akad példa arra, hogy több fivér együtt vesz feleségül egy nőt, és boldogan és harmonikusan élnek együtt” – védi álláspontját Hszie Zuo-si. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.