Vatikáni szinódus: a melegeket érintő kérdéseket nem támogatták a püspökök

A szinódus záródokumentumának 62 pontjából 59-re kétharmados többséggel szavaztak a püspökök - jelentette be szombat este Federico Lombardi szentszéki szóvivő a kéthetes püspöki tanácskozást lezáró sajtótájékoztatón.

A püspökök pontról pontra szavaztak a záródokumentum tartalmáról. Hármat egyszerű többséggel fogadtak el. Nem kaptak kétharmados támogatást a záródokumentumnak az elváltak és polgárilag újraházasodottak áldozására, valamint az azonos nemű párkapcsolatokra vonatkozó részei. 

A szinódusi dokumentum hangsúlyozta a melegek és leszbikusok tisztelettel és gyengédséggel való befogadását. Ami viszont az azonos nemű párkapcsolatokat illeti, a püspökök kijelentették: semmilyen alapja nincsen annak, hogy ezeket hasonlónak tekintsék az isteni szándék szerinti házassághoz és a családhoz. Ezt a pontot 118 igen és 62 nem szavazattal fogadták el. A dokumentum szerint az elváltak és újraházasodottaknak az áldozás szentségében való részesítéséről megoszlottak a vélemények (104 volt az igen és 74 a nem szavazat), és a kérdést tovább kell vizsgálni.

Lombardi atya bejelentette: Ferenc pápa akaratából a záródokumentum olasz szövegét már szombat este közölték a Vatikán honlapján a pontok részletes szavazási eredményeivel.

A záródokumentum szövegének alapját az a jelentés képezte, amelyet Erdő Péter bíboros hétfőn olvasott fel a szinódus első hete felszólalásainak összegzésével. Az Erdő-jelentést tíz munkacsoport nézte át, majd ezek megjegyzései alapján egy további püspökcsoport összeállította a záródokumentumot. Ezt szombaton felolvasták, majd pontról pontra szavaztak róla. A szavazáson 182 püspök vett részt: a latin placet (tetszik), non placet (nem tetszik) kifejezéssel voksoltak.

A püspökök kéthetes vatikáni tanácskozását Ferenc pápa beszéde zárta le. Az egyházfő úgy fogalmazott, a szinódus közös egyházi és emberi út volt, éppen ezért voltak pillanatok, amikor a sietség, máskor a fáradtság vagy éppen a lelkesedés vezette. Ferenc pápa a szinódus majdnem minden ülésszakán részt vett csendes megfigyelőként.

Benyomásait úgy foglalta össze, hogy a tanácskozáson az "ellenséges merevség" és a "túlzott jóakarat rombolása" is megfigyelhető volt. Hozzátette: kívülről sokaknak úgy tűnhetett, mintha az egyház vitázott volna, egymással szemben álló felekkel, a pápa azonban biztosítja az egyház egységét.

Ferenc pápa arra emlékeztetett, hogy a záródokumentum újabb egyéves munkát indít el a számos probléma és kihívás konkrét megoldására, a szintén a családról szóló 2015. októberi szinódusig "választ adva a családokat övező és fojtogató nehézségekre". A záródokumentumot a következő hónapokban az egyházmegyék véleményezik.

Lombardi atya beszámolója szerint a püspökök öt percen át állva tapsolták meg a pápát.

Elemzők szerint Ferenc pápa első szinódusa az egyházban eddig ritkán látott és halott légkörben zajlott, teljesen új témákat érintett és cáfolta azt a tévhitet, hogy az egyház kerüli a belső konfrontációt a kora társadalmában bekövetkező változásokkal szemben. A kommentárok úgy vélték: lehet, hogy a szinódus sokak számára hasfájással zárult, de az egyházban elindult egy folyamat, amelyet már nem lehet visszafordítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.