Van, ahol lemondanak korrupció gyanúja miatt

Lemondott tisztségéről Esperanza Aguirre, a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) madridi elnöke vasárnap, a fővárosi pártszervezetet érintő korrupciós botrány miatt.

"A korrupció megöl minket" - fogalmazott a 64 éves politikus rendkívüli sajtótájékoztatóján, és hangsúlyozta, hogy nem követett el semmit, de politikai felelőssége lemondani, miután az elmúlt napokban "súlyos" dolgok derültek ki. A PP madridi székházában három nappal ezelőtt házkutatást tartottak a hatóságok illegális pártfinanszírozás gyanúja miatt, amelyben Beltrán Gutiérrez, a párt volt ügyvezetőjének felelősségét vizsgálják. A férfihez egy 2014-ben, csúszópénzt elfogadása miatt letartóztatott politikuson, Francisco Granadoson keresztül jutottak el a nyomozók.

Francisco Granados, a madridi autonóm közösség volt elnökhelyettese, igazságügyi tanácsosa, a fővárosi PP második embere volt Esperanza Aguirre után 2004-től 2011-ig. A férfi korábban szenátor is volt, de lemondott, miután kiderült, hogy másfél millió eurója (462 millió forint) van egy svájci bankszámlán.

Esperanza Aguirre azt állítja: eddig úgy tudta, volt helyettesének ügye arra az időszakra nyúlik vissza, amikor a férfi Valdemoro polgármester volt 1999-től 2003-ig vagyis nem érinti a madridi tevékenységét.  A "Pun művelet" fedőnevű nyomozás két évvel ezelőtt indult, és 2014 őszén ötvenegy embert, köztük polgármestereket, politikusokat és vállalkozókat tartóztattak le országszerte, mert a gyanú szerint pozíciójukat és befolyásukat felhasználva csúszópénzért biztosították bizonyos vállalkozások sikerét a közbeszerzéseknél, amelynek összértéke 250 millió euró (77 milliárd forint) volt.

A 64 éves Esperanza Aguirre a konzervatív Néppárt egyik legismertebb és legbefolyásosabb politikusai közé tartozik. 33 éves politikai karrierje során volt kulturális miniszter José María Aznar kormányában 1996 és 1999 között, és elnöke volt a szenátusnak 1999-től 2002-ig. 2003-ben lett a madridi autonóm közösség elnöke, amelyet 2012-ig vezetett, és 2004 óta irányította a PP madridi szervezetét.
A volt elnök nem mond le minden tisztségéről, önkormányzati képviselői posztját megtartja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.