Vámpírjáráskor vágták ki a 600 éves tölgyfát

Az éj leple alatt vágták ki Szerbiában a Belgrád-Dél-Adria autópálya nyomvonalában lévő 600 éves tölgyet. A helybeliek szerint vámpírjáráskor történt a merénylet, ezért leszáradhat a keze a favágóknak.

Nem voltak hajlandók áthelyezni a hatóságok az autópálya nyomvonalát, amelybe beleesett egy 600 éves, egészséges tölgyfa. Megmentéséért civil mozgalom kezdődött, és politikusok is beszálltak a küzdelembe. A fa a Belgrád- Dél-Adria autópálya kijelölt nyomvonalában állt, Savinac település területén. Negyven méter magas volt, törzsének kerülete meghaladta a 7,5 métert – írja a Vajdaságma hírportál.

Korábban istentiszteleteket tartottak alatta, fel is szentelték. Emiatt úgy tartották, hogy leszárad a keze annak, aki láncfűrészt emel rá. Hosszú időn keresztül nem is találtak favágót, aki elvégezte volna a munkát. A helybeliek szerint elég lett volna tíz méterrel áthelyezni a nyomvonalat, és a több évszázados fa megmaradhatott volna.

Végül három belgrádi favágó vállalta el a feladatot. Az éjszaka közepén kezdtek munkába – a helybeliek szerint ez különösen rossz időpont volt, mert olyankor jönnek elő a vámpírok. Aki ebben az időpontban munkát végez, annak később leszáradhat a keze. A helyi közösség elnöke a Beta nemzeti hírügynökségnek úgy nyilatkozott: nappal kellett volna kivágni, pap jelenlétében.

A tölgymatuzsálem körüli vita a szerb politika legmagasabb régióit is elérte. Az autópálya lassan épül, de a jelenlegi szerb kormányzó párt már két évvel ezelőtt is a szent fa kivágása mellett érvelt. Maga Alexandar Vucsics jelenlegi miniszterelnök nyilatkozott akkor, még miniszterelnök-helyettesként, és azt mondta, nem költhetnek több millió eurót a tervek megváltoztatására.

Az említett autópálya építkezése során betemették egy régi bazilika romjait is. Az ellen is tiltakoztak a civil szervezetek, mire kormányzati források úgy fogalmaztak: nem betemették, hanem csak konzerválták a templomot.

Meg kell szabadulnunk a vidékiesség szellemétől, amely azt mondja, fontosabb a hat évszázados tölgy az autópályánál – nyilatkozta két éve a mostani kormányfő, aki szerint a nyugat-európaiak nem fogják Szerbia helyett elvégezni az európai felzárkózás munkáját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.