
Szieszta Érsekújváron a Híd-Most plakátjai alatt Népszabadság - Reviczky Zsolt
Tizennyolc párt összesen 2366 jelöltje – köztük 545 nő – indul a mostani parlamenti választásokon, közülük százötvenen kerülnek be a pozsonyi képviselőházba. A jelöltek átlagéletkora negyvennégy év. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd-Most a legnagyobb szlovákiai politikai tömörülésekhez hasonlóan a törvényben meghatározott teljes, tehát százötven tagú listával indul. Az indulatos kampány egyetlen humoros elemeként a pozsonyi belügyminisztérium illetékesei elfogadták a Pali Búcsúitala (Paliho Kapurková) nevű egyszemélyes párt jelentkezését is, amelyet Vass Pál homonnai mozdonyvezető regisztráltatott. Rövid választási programjában azt javasolja, hogy ezután a minisztereket szolgálónak, a kormányt pedig a szolgálók testületének nevezzék, hiszen az adófizetők pénzén a közügyeket kötelesek szolgálni.
Néhány hete még szinte mindenki biztosra vette a jelenlegi legerősebb kormányerő, a Smer újabb győzelmét. Mindössze az nem volt egyértelmű, hogy Robert Fico újdonsült miniszterelnökként milyen kormánykoalíciót alakít Pozsonyban. Azóta azonban a különböző közéleti botrányok miatt szinte napról napra csökken a Smer támogatottsága, s megfogyatkozott a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), különösen a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (LS-HZDS) híveinek száma is. A legutolsó adatok szerint a Smer vezet (29,5 százalékkal), a tavaly alakult liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS-12,4), továbbá a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ-12,1), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH-9,2), az SNS (7,7), valamint a Híd-Most (6,5), az MKP (5,2) előtt. Meciar pártja az ötszázalékos parlamenti küszöb körül ingadozik. A szakértők az ötven százalékot nem sokkal meghaladó részvételi arányt várnak. Elsősorban azért, mert sok polgárt kiábrándított a pártok viszálykodása és sárdobálása.
 Bicikliző férfi Párkányban. „Minden lehetséges és mindennek az ellenkezője is” Népszabadság - Reviczky Zsolt
Ha ezeket az előrejelzéseket a választási eredmények megerősítik, akkor a jelenlegi nacionalista-populista koalíció kiszorul a politikai porondról. Vagy az ellenzék alakít koalíciós kormányt a Híddal és az MKP-val együtt vagy pedig a Smernek mégis csak sikerül politikai szövetségeseket találni közöttük. Nem hivatalos végeredmények vasárnap reggelre várhatók.
Az MKP péntek este Révkomáromban, a Híd-Most pedig Galántán tartotta kampányzáróját neves magyar popénekesek és színészek részvételével. Lapunknak nyilatkozva Csáky Pál kifejtette: – Az idei választásokon minden lehetséges és mindennek az ellenkezője is. Ezért tartom különösen fontosnak, hogy a szlovákiai magyar választópolgárok részvételi aránya nagy legyen. S minél többen a Magyar Koalíció Pártjára voksoljanak, mert Szlovákiában ez a politikai erő nőtt ki szlovákiai magyar közösségből nőtt ki, amelyet sosem árul el – hangoztatta az MKP elnöke. Bugár Béla, volt kollégája, jelenlegi vetélytársa így nyilatkozott: - A mi pártunk a szlovákiai társadalmi feszültségeket higgadt, tárgyilagos párbeszéddel igyekszik enyhíteni. Az elmúlt napok nyugtalanító eseményei is igazolták, mennyire fontos mindez Szlovákiában és a két ország közötti politikai kapcsolatokban is. Soha nem látott esélyünk van arra, hogy a jóakaratú szlovák embereket is meggyőzzük erről, s a mi oldalunkra állítsuk. Mert egymásra vagyunk utalva – így a Híd-Most elnöke.
Kisebbségpolitika nélkül
Neves szlovák politikai és gazdasági elemzők szerint világos választási program helyett fércművek születtek, amelyek hemzsegnek a közhelyektől és az ígéretektől. A Szlovák Nemzeti Párt program helyett a nemzetállam megerősítését hangsúlyozza, így az sem meglepő, hogy kisebbségpolitikáról szóló fejezet egyik szlovák párt programjában sincs.
 Párkányi utcakép Népszabadság - Reviczky Zsolt
Az MKP szerint Szlovákiában sok jogszabályban szabályozzák a kisebbségi jogokat, ezért áttekinthetetlenek és félremagyarázhatóak. Ezért mielőbb törvényt kell alkotni a kisebbségek jogállásáról, a kisebbségi nyelvek használatáról, a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról és kisebbségi kulturális intézményekről. A kultúra finanszírozását több forrásúvá kell tenni, akár adótörvények módosításával is. Csak így lehet magyarként boldogulni Szlovákiában – állítja az MKP.
A Híd a kisebbségi törvény és a kisebbségiek hivatali nyelvhasználatáról rendelkező jogi norma mielőbbi elfogadását szeretné. Bevezetné a kisebbségi kultúrák átlátható pályázati finanszírozását, független nemzetiségi hivatal felügyeletével. Kidolgozná a kisebbségek kulturális fejlődésének koncepcióját, amely a további támogatások alapja legyen.
|