Valamirevaló szlovák nem adja Bőst a magyaroknak

A pozsonyi Sme honlapján megjelent kommentárjában igyekszik Peter Schutz megfejteni, vajon mi vezethette Robert Fico kormányfőt arra, hogy éppen most mondja fel azt a bérleti szerződést, amelyet a bősi vízerőmű üzemeltetéséről még 2006-ban, Mikulás Dzurinda kabinetje kötött az olasz Enel céggel.
A neves publicista szerint a miniszterelnök nyilvánosságra hozott indokai nemiképpen meggyőzőek: .„Miért éppen most szúrt szemet a neki és a kabinet tagjainak, hogy az olasz társaság évek óta nem hajlandó alapvető adatokat közölni, amelyek nyilvánvalóvá tennék, vajon a keletkezett hasznot a szerződésnek megfelelően osztják-e el? S miért nem nógatta idáig őket, hogy készítsenek már szakmai tervet és költségvetést a bősi műtárgy egyre égetőbb nagyjavításáról, amelyet legkésőbb jövőre mindenképpen el kell kezdeni? Lehetséges, hogy a kormányfő azért lebegtette meg a kabinet szándékát, mert így akarta elterelni a közvélemény figyelmét Pavol Paska lemondott házelnök és más kormánypárti vezető korrupciógyanús ügyeiről" - vélekedik a szerző.

Schutz biztosra veszi, hogy a bérleti szerződés felmondása mögött más meggondolások rejtőznek, amelyeket Robert Fico nem mondhat ki nyilvánosan: „Az egyik tény nyilvánvalóan az, hogy ha az olaszok már nem lesznek bérlők Bősön, akkor lényegesen csökken annak a Szlovák Villamos Műveknek (SE) az értéke, amelybe nekik többségi, 66 százalékos tulajdonrészük van, s amelyen szeretnének mielőbb túladni. Csak spekulálni lehet, hogy a pozsonyi kormányfő a négy kérő közül (a cseh CEZ, valamint az EPH, az MVM és a Mol csoporthoz tartozó pozsonyi Slovnaft közösen, valamint a szlovák állam) melyiknek az érdekeit képviseli ezzel a döntéssel. Vagy pedig a miniszterelnök elővigyázatos és elképzelhetőnek tartja, hogy a Szlovák Villamos Művek többségi tulajdonosai a magyarok lehetnek. Ezért igyekszik gyorsan visszavenni Bőst, a szlovák nemzeti büszkeség egyik jelképét az olaszoktól, nehogy a magyarok kezébe kerüljön.

Ami akkora szégyen és gyalázat lenne, amelyet egyetlen valamirevaló szlovák sem engedhet meg magának, hát még a miniszterelnök, akire évtizedek múltán is mutogatnának, hogy lám, ő az, akinek a regnálása alatt a magyarok bevették Bőst. Márpedig Robert Fico büszkén veri a mellét, mekkora szlovák ő.Bárhogy is van, az olaszok minden bizonnyal bírósághoz fordulnak, s ott majd kiderülnek a valós okok. „Alighanem az is a bérleti szerződés felmondása irtózatosan sokba kerül majd az adófizető polgároknak" - vélekedik a publicista.

Dzurinda kormánya 2006 márciusában hagyta jóvá a Szlovák Villamos Művek (SE) privatizálását. Többségi, 65 százalékos tulajdonrészt az Enel szerzett, amely ezért 839 millió eurót fizetett. A kisebbségi csomag az államé maradt. Egyúttal szerződést kötöttek az olaszokkal arról, hogy a bősi vízerőművet harminc évre bérelhetik. A haszon 65 százalékát a pozsonyi Vízgazdálkodási Vállalat (VV) kapja, a többi az olaszokat illeti meg, akik így nyolc év alatt 340 millióhoz jutottak. Erre a külön egyezségre azért volt szükség, mert a bősi vízerőmű körüli szlovák-magyar jogi és anyagi természetű viták sem akkor, sem pedig azóta nem zárultak le.

Fico csütörtöki sajtótájékoztatóján erre hivatkozva hangsúlyozta: „Meggyőződésünk szerint a bérleti szerződés nemzetközi jogot sért, ezért eleve érvénytelen. Előző kormányom ilyen jogorvoslati kérelemmel már 2007-ben az illetékes szlovák bírósághoz fordult, amely azonban máig sem hozott végérvényes döntést. Emiatt döntöttünk a bérleti szerződés felmondásáról - szögezte le a miniszterelnök, aki bejelentette azt is, hogy márciustól mindenképpen a teljes bősi haszon az állami Vízgazdálkodási Vállalaté lesz.”

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.