Vádat emeltek Jacques Chirac ellen

Hivatali visszaélés és sikkasztás vádjával bíróság elé állnia kell Jacques Chiracnak – a hírt a volt köztársasági elnök sajtóirodája jelentette be pénteken. Először fordul elő az 1958 óta tartó V. francia köztársaság történetében, hogy egy volt államfőnek törvény előtt kell felelnie tetteiért.

Hivatali visszaéléssel és az 1994-95-ben – elnöki kampány előtt  és közben – rendelkezésére álló közpénz elsikkasztásával vádolják Jacques Chirac volt francia köztársasági elnököt. A vizsgált ügy olyan állásokkal kapcsolatos, amelyeket állítólag jobboldali szimpatizánsoknak juttatott a párizsi városháza, amikor Chirac még párizsi főpolgármester volt. Először fordul elő az 1958 óta tartó V. francia köztársaság történetében, hogy egy volt államfőnek törvény előtt kell felelnie tetteiért.

Chirac, aki 2007 májusban, az elnöki posztról való  távozásával az mentelmi jogát is elveszette, tagadja, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna 1977 és 1995 közötti polgármesteri megbízatása idején.

12 évi elnökség után leköszönt Chirac ellen két évvel ezelőtt indított eljárást egy párizsi vizsgálóbíró, aki az 1983 és 1998 közötti időszakra vonatkozóan 35 munkahelyet illetően vizsgálta Chirac felelősségét. A volt államfőnek és további kilenc személynek, köztük Chirac két kabinetfőnökének, végül 21 állásról kell számot adnia a bíróság előtt.

Bár 2007 óta időről időre felmerült Chirac felelősségre vonásának lehetősége, a mostani bejelentés némiképp váratlan, hiszen az ügyészség múlt hónapban a vádak ejtését kérte. Az ügyészség arra hivatkozva nem kért vádemelést, hogy az 1992 előtti feltételezett bűncselekmények elévültek, így a vizsgálóbírói eljárás nem állapíthatta volna meg azoknak büntetőjogi jellegét. A semmítőszék viszont még 2007-ben elutasította ezt az érvelést. Az ügyészségnek ugyanakkor jogában áll egy éven belül fellebbezni és visszaküldeni az ügyet a vizsgálóbíró elé.

Az egykori alkalmazottak közül korábban már többen elismerték, hogy valójában nem dolgoztak a városházán. Chirac aláírása csak egyetlen szerződésen szerepelt: a párizsi kabinet fizetett egy sofőrt egy volt prefektusnak. A közlemény szerint a 76 éves visszavonult politikus nyugodtan fogadta a hírt, és be kívánja bizonyítani a bíróság előtt, hogy a kérdéses munkahelyek közül egyik sem tekinthető úgynevezett fiktív állásnak.

Az egykori elnök két évvel ezelőtt a Le Monde című napilapban megjelent írásában elismerte, hogy az ő kérésére és engedélyével - kizárólag a párizsiak érdekében - alkalmazták azokat a személyeket, akik ellen a fiktív állások miatt már korábban sikkasztás gyanújával eljárás indult. Szerinte törvényesek és szükségesek voltak a munkakörök. Arra is emlékeztetett, hogy a párizsi önkormányzati tanács valamennyi szerződést jóváhagyta.

Az ügyben olyan ismert személyiségek is érintettek, mint például Jean de Gaulle, az egykori államfő Charles de Gaulle unokája, Hervé de Charette későbbi külügyminiszter felesége vagy az Alkotmánytanács jelenlegi elnökének, Jean-Louis Debrének egyik testvére, valamint a volt elnök választókörzetéből érkezett képviselők. Chirac ellen leköszönése után több ügyben is indult előzetes ügyészi eljárás, de csak a fiktív megbízások miatt emeltek ellene vádat. A politikai elit ellentmondásosan fogadta, hogy a népszerűségi mutatókat 76 százalékponttal vezető volt államfő bíróság elé kerül.

Jacques Chirac
French President Jacques Chirac is seen in this January 8, 2007 file photo. Chirac has been ordered to stand trial on embezzlement charges dating back to his time as mayor of Paris, an unprecedented move against a former French head of state. Magistrate Xaviere Simeoni made the order over allegations that the Paris City Hall awarded contracts for non-existent jobs as favours to people who were politically useful to Chirac. Chirac's office said on October 30, 2009 that he and nine others had been ordered to stand trial over 21 contracts. REUTERS/Charles Platiau/File (FRANCE POLITICS CRIME LAW)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.