Bíróság elé kerül a síbalesetet okozó türingiai kormányfő

Vádat emeltek Dieter Althaus, türingiai tartományi kormányfő ellen, aki így Ausztriában bíróság elé kerül az általa okozott halálos steiermarki síbaleset miatt. Az illetékes osztrák ügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolja az ötven éves német kereszténydemokrata politikust - jelentette az APA hírügynökség.

Althaus még január elsején ausztriai síelés közben frontálisan ütközött össze egy másik sízővel. A negyvenegy éves szlovák Beata Christandl belehalt súlyos fejsérüléseibe. A szakértői vélemény megállapította, hogy a konzervatív politikus hibázott, mivel letért saját pályájáról és egy másik pályán - a szabályokat megszegve - a lesiklási iránnyal szemben indult el.

Althaust helikopteren szállítják kórházba újév napján
Althaust helikopteren szállítják kórházba újév napján

A súlyos agysérülést szenvedő, jelenleg rehabilitációs kezelésen lévő Althaus írásban azt közölte az osztrák ügyészséggel, hogy a balesettel kapcsolatban semmire sem emlékszik. Ezért nem kíván előzetesen vallomást tenni, illetve kihallgatásnak alávetni magát. A történtekért vállalja a felelősséget és kész bíróság elé állni.

A politikus és az áldozat ügyvédei között jelenleg is tárgyalnak egy peren kívüli egyezségről, illetve kártérítésről. Mindez csak részben befolyásolja az ausztriai pert. Jogi szakértők szerint Althaus együttműködő és felelősségvállaló magatartása mindenképpen enyhítő körülménynek számít. Kérdéses azonban, hogy a bíróság miként értékeli a sípályáról való letérést - ettől is függhet, hogy a konzervatív politikust pénzbüntetésre vagy szabadságvesztésre ítélik.

A per kimenetele befolyásolja a 2,3 millió lakosú Türingiát 2003 júniusa óta irányító Althaus politikai jövője is. A kormányfőt helyettesítő Birgit Diezel tartományi pénzügyminiszter és más konzervatív politikusok szerint nincsen B-terv, azaz Althaus lesz a keresztény-demokraták listavezetője az idén augusztus végén esedékes tartományi törvényhozási választáson. Kérdés persze, hogy a CDU neki mer-e vágni a kampánynak egy súlyos morális teherrel sújtott listavezetővel. Türingia az egyedüli keleti tartomány, ahol a kereszténydemokraták egyedül kormányoznak. Augusztus 30-án Türingia mellett Szászországban és a Saar-vidéken rendeznek tartományi választást, mindhárom „bemelegítő" lesz az egy hónappal később esedékes Bundestag-választásra.

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.