galéria megtekintése

V2Z sem szabadulhat a múlttól

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 05. számában
jelent meg.


Dési András
Népszabadság

V2Z nem egy robot neve a Csillagok háborúja következő részéből, hanem egy tervezett, eddig soha nem látott kormányzati szövetség rövidítése. Vörös-vörös-zöld, németül rot-rot-grün azaz a Baloldal, a szociáldemokraták és a zöldek koalíciója, amely Türingia tartományban jönne létre, s megtörné az eddig hatalmon lévő kereszténydemokraták közel negyedszázados uralmát.

Joachim Gauck, akkor még elnökjelöltként, és a balpárt részéről Gregor Gysi a Bundestagban
Joachim Gauck, akkor még elnökjelöltként, és a balpárt részéről Gregor Gysi a Bundestagban
Fabrizio Bensch / Reuters

S amely történelmet írna, hiszen 25 évvel a berlini falomlás után az egykori keletnémet kommunista utódpártot is magába olvasztó Baloldal először tudna tartományi kormányfőt adni az egykori NDK területén.

Az SPD türingiai szervezete – mint azt kedden Erfurtban közölték – a tagságot az urnákhoz szólító belső pártszavazáson úgy döntött: induljanak el a koalíciós tárgyalások a Baloldallal és a zöldekkel. A két másik párt vezetősége már korábban úgy döntött, támogatja a V2Z-s koalíciót célzó megbeszéléseket.

 

Az új tartományi kormány – az egykori NSZK-ban született és nevelkedett, de jó két évtizede Türingiában élő Bodo Ramelow vezetésével – még karácsony előtt megalakulhat. –Mostantól expresszvonatként robogunk az eddig soha nem látott hármas koalíció felé – idézte a dpa a Baloldal türingiai elnökét, Susanne Hennig-Welsow-t.

A Baloldal tervezett türingiai kormányra jutása komoly vitákat kavar Németországban. Különösen azóta, hogy megszólalt az ügyben Joachim Gauck szövetségi államfő. Az egykori polgárjogi aktivista és evangélikus lelkipásztor egy tévéinterjúban azt kérdezte: meg lehet-e bízni a Baloldalban, ez a párt valóban eltávolodott egyik elődje, a Német Szocialista Egységpárt elnyomásra épülő felfogásától?

Gauckot heves támadások érték, elsősorban azt rótták a szemére: a pártok felett állóként nem lenne szabad ennyire elmerülnie a pártpolitikában. Mások viszont azzal érveltek: a szövetségi elnököt NDK-s múltja jogosítja fel arra, hogy a társadalmat jogosan foglalkoztató kérdéseket vessen fel.

Leizzad a baloldal. Ramelow egy vita előtt
Leizzad a baloldal. Ramelow egy vita előtt
Kai Pfaffenbach / Reuters

Az biztos, a szókimondónak ismert Gauck felettébb érzékeny pontra mutatott rá. A Baloldal türingiai vezetésében és parlamenti frakciójában valóban ülnek olyanok, akik az NDK-s időkben a rendszer elkötelezett hívei, sőt a néhai híres-hírhedt állambiztonság, a Stasi ügynökei voltak.

A kormányfőjelölt 58 éves Ramelow-nak azonban nincs NDK-s múltja, szakszervezeti vezetőként települt át a nyugatról szomszédos Hessenből Türingiába. Evangélikus családból, szerény körülmények közül származó hívő emberként ott lépett be a kommunista utódpártba, a PDS-be, s lett tartományi parlamenti, később Bundestag-képviselő, hogy aztán Erfurtba „hazatérve” frakció-, majd listavezető legyen.

Ramelow az államfő megnyilvánulását kirekesztőnek és megbélyegzőnek nevezte. Majd azzal folytatta, a szeptemberi tartományi választáson a Baloldal ismét a második politikai erő lett, megelőzve a tervezett koalícióban juniorpartneri szerepre kényszerülő szocdemeket és zöldeket.

A győztes CDU csak a szocdemekkel nagykoalícióban tudott volna hatalmon maradni. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy az euró és a bevándorlás ellen agitáló Alternative für Deutschland (AfD) a semmiből több mint tíz százalékot szerzett, messze megelőzve az ötszázalékos parlamenti küszöbön elbukott szélsőjobboldali NPD-t.

A zöldek számára a V2Z újabb kísérlet, amiben többen egy szövetségi szintű vörös-vörös-zöld koalíció tesztjét is látják. A nyitottságát hangoztató ökológiai párt már régóta a politikai közép része. Annyira, hogy Hessent 2014 január óta a CDU-val együtt kormányozzák. A hesseni–magyar gazdasági vegyes bizottság minapi ülésén a wiesbadeni kormányt Tarek Al-Wazir tartományi miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter képviselte.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.