Üvegkoporsóban tették közszemlére Kim Dzsong Ilt

A nép késő éjszakáig siratta elhunyt vezetőjét, akinek holttestét december 28-áig személyesen is megnézhetik. A diktátor testét ugyanis egy üvegkoporsóban mutatják meg az érdeklődőknek. Kubában nemzeti gyászt rendeltek el.

Az állami média hétfőn jelentette be, hogy kedves vezetőjük, a 69 éves Kim szombaton elhunyt. A hivatalos gyászidőszak már megkezdődött, a vezetőt december 28-án helyezik végső nyugalomra. A gyászolók addig is a phenjani Kumszuszan Emlékpalotában, Kin Ir Szen sírhelyén róhatják le utolsó kegyeletüket Kim Dzsong Il előtt, akit egy üvegkoporsóban, piros virágok között láthatnak. Az állami tévé fiáról és örököséről, Kim Dzsong Unról és az őt körülvevő idősebb tisztviselőkről sugároz folyamatosan képeket az Emlékpalotából, írja a BBC.

Az észak-koreai média tudósítása szerint a nép késő éjszakába nyúlóan siratta a szeretett vezetőt. A hosszas siránkozás valószínűleg az állami propaganda része.

Kubában szintén háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el a diktátor halála miatt. Mivel az ország a hidegháború vége óta Észak-Korea kevés szövetségesének egyike, csütörtökig félárbocra eresztik a nemzeti lobogót a középületeken, írja a hirado.hu.

A kínai elnök, Hu Csin-tao személyesen látogatta meg az észak-koreai követséget Pekingben, hogy részvétét fejezze ki. Hétfőn késő este a kínai külügyminiszter szintén találkozott az észak-koreai követtel Pekingben.

Az Egyesült Államok eközben arra szólította fel Észak-Koreát, hogy lépjen a “béke ösvényére” Kim Dzsong Il halála után. Hillary Clinton külügyminiszter szerint ebben az USA kész segíteni az észak-koreai népet, és a tartós biztonság megteremtésében a félszigeten.

Kim Dzsong Il teste üvegkoporsóban
The body of North Korean leader Kim Jong-il lies in state at the Kumsusan Memorial Palace in Pyongyang in this still picture taken from video footage of still images aired by KRT (Korean Central TV of the North) December 20, 2011. North Korea was in seclusion on Tuesday, a day after it announced the death of its leader Kim Jong-il, as concern mounted over what would happen next in the deeply secretive nation that is trying to build a nuclear arsenal. REUTERS/KRT via REUTERS TV (NORTH KOREA - Tags: OBITUARY POLITICS TPX IMAGES OF THE DAY) FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS. THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.