A horvátok az eső elől az átkelő fedett színje alá terelték és minden irányból mellmagasságú mobilkorláttal vették körbe a két ország között rekedt csapatot. A korlátot pajzsokkal és gázsprével felfegyverkezett rendőrök vigyázták. Attól még, hogy farkasszemet kellett nézniük a tőlük két méterre korlátnak támaszkodó menekültekkel, az egyenruhások gesztusaiban nem lehetett felfedezni a csatára várakozás visszafojtott indulatát, inkább a tehetetlen együttérzés volt kiolvasható tekintetükből.
|
| Fotó: Antonio Bronic / Reuters |
A rendőrök nem tiltották, hogy az Európa minden országából idesereglett újságírók és tévés riporterek a korláton át faggassák a menekülteket. Mohamed közepes szinten beszél angolul, s kérdéseimre válaszolva elmondta, hogy két héttel ezelőtt Damaszkuszból indult útnak két öccsével. Ő általános iskolában arab nyelvet tanított, egyik öccse tetoválóként, a másik kereskedőként dolgozott. Utóbbi járókerettel megy, mivel lába nemrég eltört. A sérülés ellenére úgy érezte, nem várhat tovább, mert Damaszkuszban állandó az életveszély. A három fivér Németországba tart, ha ott sikerül megtelepedniük, maguk után viszik családjukat is.
Kérdeztem, hogy útlevelük van-e? Csodálkozva néztek rám. – Persze – mondta Mohamed, és előszedte a tárcáját, majd abból útlevelét. Szemével ráparancsolt testvéreire. Hogy ők is tegyék ugyanezt, mire a két öcs elém rakta a saját okmányát. Mohamed másik zsebéből eurót vett ki: – Pénzünk is van, Miért nem engednek tovább minket? – Nem tudom – morogtam. – Mindenki csak azt mondja, hogy nem tudom, a rendőrök is – legyintett elkeseredetten Mohamed.
|
| Fotó: Antonio Bronic / Reuters |
A rendőrök nekem is azt felelték, hogy nem tudják, mi történik majd az esőben várakozó menekültekkel. akik között szép számban voltak asszonyok és gyerekek. A kicsik a korláttól beljebb ültek csomagjaikon, s szüleik több réteg ruhába csomagolva védték őket a kihűléstől.
A csapat apraja-nagyja megadó türelemmel várakozott. Délután háromig voltam tanúja a csoport szenvedéseinek, akkor elgurultam a Drávamagyaródtól 15 kilométerre északra eső átkelőhöz, Strigovához. A magyarok által Stridóvárnak nevezett község a legenda szerint Szent Jeromos születési helye, s a meredek dombokkal és szőlőültetvényekkel övezett faluban hatalmas őszi nyugalmat áztatott a kitartó eső.
|
| Fotó: Srdjan Zivulovic / Reuters |
Errefelé nem hoztak még menekülteket, s a helybéliek és a határőrök úgy tudták, hogy ez később is így lesz. – Reméljük, átengedik őket a szlovénok – mondta egy helybéli középkorú férfi –, mert ha nem, akkor félő, hogy a földeken át errefelé is menekülnek majd.
Délután négykor a szlovénok elkezdték átengedni a Drávamagyaródnál vacogó csoportot. Addigra a horvátok – az ottani média szerint – újabb 800 fős csapatot indítottak az átkelő irányába, este pedig megnyitották az utat az előtt a háromezer menekült előtt, akik a szerb határon torlódtak fel.
