Ungváron meggyalázták Petőfi Sándor szobrát

Ungváron vasárnap virradóra ismeretlen tettesek fehér festékkel öntötték le Petőfi Sándor szobrát. Az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetsége feljelentést tett az ügyben.

A magyar nemzet költőjének egész alakos szobra Ungvár központjában áll a róla elnevezett téren, néhány méterre attól a  helytől, ahol az a fogadó állt, amelyben Petőfi 1847 júliusában megszállt. Ferenci Béni alkotását a Magyar Köztársaság ajándékozta Ungvárnak. A szobrot 1990. szeptember 29-én együtt avatta fel Göncz Árpád magyar és Leonyid Kravcsuk ukrán államfő.

Az ungvári Petőfi-emlékműnél vasárnap délután tartja március 15-i megemlékezését a város és a környék magyarsága a Magyar  Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK) szervezésében.

A Petőfi-szobor meggyalázása egy hét leforgása alatt a harmadik  eset, amikor magyar emlékművet ér atrocitás Kárpátalján. A múlt hét végén ismeretlenek súlyosan megrongálták, önkényuralmi jelképekkel és magyarellenes jelszavakkal mázolták be a honfoglalási emlékművet a Vereckei-hágón. Ezzel egy időben Munkács határában valakik összetörték az 1849-es podheringi csata emlékét megörökítő obeliszk ruszin nyelvű emléktábláját.

A magyar emlékjelek elleni támadások egybeesnek a néhány napig  létezett Kárpát-Ukrajna 1939. március 15-i kikiáltásának 70.  évfordulójára emlékező kárpátaljai rendezvénysorozattal, amely Ungváron zárul vasárnap este a szélsőséges Ukrán Nacionalisták Szervezetének megemlékezésével.

Szégyenteljes vandál tett

A vezető kárpátaljai honlapok szerint szégyenteljes vandál tett Petőfi Sándor Ungvár központjában álló szobrának vasárnap virradóra történt megszentségtelenítése. Az ungvári zakarpattya.net.ua internetes hírportál nagy terjedelemben foglalkozik a Petőfi-szobor festékkel való leöntésével, rámutatva, hogy néhány nap alatt ez a második, magyar emlékmű ellen elkövetett atrocitás, ráadásul a legutóbbi a magyarok nemzeti ünnepének napján történt.

Fegyir Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem idegenforgalmi tanszékének vezetője a hírportálnak azt hangsúlyozta, hogy a Petőfi-szoborral történtek és a hasonló vandál cselekedetek rontják Ukrajna megítélését Európában, olyan képzetet keltve külföldön, mintha az ország a banditizmus, terrorizmus és vandalizmus terepe lenne.

A nagyobbrészt orosz nyelvű ungvári ua-reporter.com hírportál is szégyenletes vandalizmusról írt a Petőfi-szobor elleni atrocitás kapcsán, megjegyezve, hogy legalább három liter fehér festéket öntöttek a költő bronz alakjára. A beszámoló utalt arra, hogy a kárpátaljai magyar emlékművek ellen az utóbbi napokban történt támadások kapcsolatban lehetnek Kárpát-Ukrajna kikiáltása 70. évfordulójával.

 

Petőfi Sándor festékkel leöntött szobra, Ungvár központjában, a róla elnevezett téren, néhány méterre attól a helytől, ahol az a fogadó állt, amelyben 1847 júliusában megszállt. Ferenci Béni alkotásának ismeretlen tettesek által történt meggyalázása
Petőfi Sándor festékkel leöntött szobra, Ungvár központjában, a róla elnevezett téren, néhány méterre attól a helytől, ahol az a fogadó állt, amelyben 1847 júliusában megszállt. Ferenci Béni alkotásának ismeretlen tettesek által történt meggyalázása
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.