Ukrán páncélosok Oroszországban

Ukrán harci járművek hatoltak be Oroszország területére, emiatt Vlagyimir Putyin elnök arra utasította a külügyminisztériumot, hogy tiltakozzon az ügyben - jelentette péntek délután az orosz sajtó.
A későbbi jelentések szerint mindössze 150 méterrel lépte át a határvonalat az egyik ukrán harcjármű, s a másik a segítségére sietett.

A LifeNews hírtelevízió jelentése szerint az ukrán hadsereg két páncélozott szállító harcjárműve lépte át az orosz-ukrán határt pénteken a Rosztov melletti Millerovóban. A LifeNews az orosz titkosszolgálat (FSZB) határvédelmi szolgálatának illetékesére hivatkozva közölte a hírt. A név nélkül nyilatkozó forrás elmondta, hogy először csak egy, az úgynevezett luhanszki népköztársaság területén zajló „büntető" hadműveletben részt vevő harcjármű kelt át az orosz határon, de valamiért lefulladt és nem tudott továbbmenni.

A négy-öt embert szállító harci eszközt az orosz határőrök észrevették, és - mint mondta - megkezdték az ilyen esetben szükséges intézkedéseket. Nem tudták azonban foglyul ejteni az ukrán fegyvereseket, mert Luhanszk megyéből egy másik páncélos jármű a segítségükre sietett. Annak személyzete fegyvert fogott az orosz határőrökre, felvette a fedélzetre az elromlott BTR-ben utazókat és együtt sietve távoztak. A lefulladt páncélozott jármű orosz területen maradt.

Az FSZB határőrségének szóvivője az ITAR-TASZSZ állami hírügynökségnek elmondta, hogy a harcjármű mintegy 150 méter mélyen hatolt be orosz területre. Az illetékes "nem tudta megmondani", hogy a járműben az ukrán hadsereg katonái, vagy "a Nemzeti Gárda radikálisai" keltek át az orosz-ukrán határon.

A RIA Novosztyi állami hírügynökség jelentése szerint Putyin elnök arra utasította az orosz külügyminisztériumot, tiltakozzon amiatt, hogy ukrán harci technika lépte át a határt.

A mintegy ötszáz lakosú Millerovo 25 kilométernyire van az orosz-ukrán határtól, a kelet-ukrajnai Luganszktól észak-keletre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.