Újra megnyílt Teheránban a brit nagykövetség
Ismét nagyköveti szintre emelkednek a diplomáciai kapcsolatok London és Teherán között vasárnap: a brit külügyminiszter megnyitotta a teheráni brit nagykövetséget, amelyet négy évvel ezelőtt ért támadás miatt bezártak, Londonban pedig megnyílik az iráni nagykövetség.
Hammond még korábban azt nyilatkozta, Haszan Rohani köztársasági elnök megválasztása, valamint Teherán atomprogramjáról Irán és a nagyhatalmak között júliusban létrejött megállapodás óta jelentősen javultak kapcsolataik.
A teheráni brit nagykövetséget 2011 novemberében támadták meg tüntetők az ország ellen bevezetett nemzetközi szankciók miatt. Hammond a megnyitón azt mondta, Irán és Nagy-Britannia közös lehetőségei határtalanok, még akkor is, ha nem mindig értenek egyet.