Újra lelőttek két repülőgépet Ukrajnában

Az ukrán hadsereg tájékoztatása szerint szeparatisták szerdán két Szu-25-ös harci gépet vittek a földre. Olekszij Dmitraskovszkij, a szeparatisták elleni antiterrorista hadműveletben részt vevő erők szóvivője azt mondta, hogy Donyeck megyében, az orosz határnál fekvő Szavor Mogila körzetében követték el az akciót.

Az egyik Szu25-ös – írja az orosz Interfax – csak megsérült, de sikerült továbbrepülnie, a másik viszont lezuhant, a védelmi minisztérium viszont azt állítja, hogy mind a két Szu-25-öst lelőtték, a két pilótának katapultálnia kellett. Olyan területen érhettek földet, amelyet a szeparatisták tartanak az ellenőrzésük alatt. Egy ejtőernyőt Sznizsne mellett találtak meg, magát a pilótákat viszont egyelőre nem. Azt gyanítják, hogy sikerült elrejtőzniük valahol a szeparatisták elől a fákkal borított területen.

A szeparatisták vállalták a felelősséget az akcióért, de azt állítják, hogy csak egy vadászgépet lőttek le.

A két Szu-25-öst a bázisukra visszatérőben érte találat. Az antiterrorista hadműveleten lévő egységeket támogatták az orosz-ukrán határnál. Hogy milyen légvédelmi rakétával lőtték le őket, arról ukrán bejelentések egyelőre nem szólnak de Vladiszlav Szeleznyov, az antiterrorista hadművelet másik szóvivője szerint a rakéták nem dőltek be a vadászgépek által kiengedett hőcsapdáknak.

Egy Szu-25-öst a szeparatisták lelőttek már július 17-én, egy nappal azelőtt, hogy tévedésből földre vitték volna a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es utasszállítóját, az MH17-es járatot 298 emberrel a fedélzetén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.