Újévkor szabadult az összes piti bűnöző

Az önálló Csehország, valamint Szlovákia megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából mindkét állam elnöke amnesztiát hirdetett. Megússza a felelősségre vonást rasszista politikus, okirat-hamisító futballelnök és drogkereskedő is.

A cseh Václav Klaus döntése alapján szabadlábra kerülnek azok a személyek, akik nem kaptak két évnél hosszabb börtönbüntetést, illetve már betöltötték a 75. életévüket, és nem gyilkosság miatt ítélték el őket. Csehországban összesen 6876 személyt érint az amnesztiának ez a része. Ők még e héten szabadulnak. Az elnök további rendelkezése feddhetetlennek minősíti azokat, akiket jogerősen két évi vagy annál rövidebb próbaidőre felfüggesztett büntetésre ítéltek. Ebbe a csoportba tartozik Tomás Vandas, a szélsőséges Munkáspárt (DSSS) elnöke, akit rasszista szónoklata miatt vontak felelősségre, továbbá Radek Duda válogatott jégkorongozó. Ő egy szóváltás nyomán bántalmazott egy nyugdíjast.

A cseh államfő leállította mindazokat a bűnügyi eljárásokat, amelyek a 2003 előtt elkövetett törvénysértésekre vonatkoznak, s amelyek még nem végződtek jogerős ítélettel. Szakmai körökben meglepetést, a sajtóban pedig felháborodást keltett, hogy felmentik az évekkel ezelőtt csődbe jutott Union Bank vezetőit is, akik a rendszerváltást követő években 17 milliárd koronát (hozzávetőleg 170 milliárd forintot) – mintegy 130 ezer ügyfél betétjét – sikkasztottak el, s a nyomozást még nem zárták le.

Megússza a felelősségre vonást több ismert, súlyos törvénysértésekbe keveredett cseh közszereplő is. Köztük Frantisek Chvalovsky, a Cseh-Morva Labdarúgó Szövetség volt elnöke is, akit okirat-hamisításokkal, többmilliós összeg eltulajdonításával vádoltak meg kilenc évvel ezelőtt. Tavaly a cseh Legfelsőbb Bíróság az ügyében új eljárást rendelt el. Ugyancsak elkerüli a büntetést néhány drogkereskedő és bordélyház-üzemeltető is. Ivan Gasparovic szlovák elnök amnesztiája alapján északi szomszédunknál mintegy 550 olyan személy szabadulhat, akiket tizennyolc hónapnál kevesebb börtönbüntetésre ítéltek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.