Újabb vizsgálatot indított az ügyészség Sarkozy ellen

Hivatali visszaélés gyanújával újabb vizsgálatot indított Nicolas Sarkozy volt francia államfő ellen a párizsi ügyész.
A július 2-án indult előzetes eljárás célja megállapítani, hogy az exelnök pártja, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) jogosan fizette-e ki Sarkozy helyett a választási kampány túlköltekezése miatt kiszabott büntetést – közölték hétfőn igazságügyi források.

A múlt szerdán egy korrupciós ügyben őrizetbe vett, majd megvádolt volt elnökkel szemben az utóbbi két évet tekintve ez már a hetedik ügyészi vizsgálat, ami tovább nehezítheti őszre tervezett politikai visszatérését.

Az ügyészségen azok a pénzügyellenőrök tettek feljelentést, akik az UMP új kollektív vezetése, Jean-Pierre Raffarin, Francois Fillon és Alain Juppé volt kormányfők megbízásából vizsgálták át a párt pénzügyeit. Gyanújuk szerint hivatali visszaélés történt az UMP-vel szemben, amely a jelölt helyett rendezte a hatóságok által kiszabott büntetést. Az ügyben a bűnügyi rendőrség korrupcióellenes részlege indított nyomozást.

Franciaországban a választási kampányok finanszírozását egy független szervezet, a Kampányszámlák Nemzeti Bizottsága intézi. A testület 2012 decemberében nem hagyta jóvá Sarkozy elszámolását, mivel a volt államfő 363 ezer euróval (112 millió forinttal) többet költött el a megengedett 22,5 millió eurónál (6,6 milliárd forintnál). Az elutasító döntést az alkotmánytanács jóváhagyta.

A legfelsőbb jogi ítélet értelmében Sarkozy választási költségeit nem térítette vissza az állam, s vissza kellett fizetnie azt a 153 ezer eurós (47,5 millió forintos) átalányt, amelyet valamennyi jelölt előzetesen megkapott, valamint a túlköltekezésnek megfelelő összeget büntetésként be kellett fizetnie az államkasszába. Az őt jelölő UMP sem kapta meg a több mint 10 millió eurós (3 milliárd forintos) állami visszatérítést.

A csődközeli helyzetbe jutott legnagyobb ellenzéki párt ezt követően állampolgári felajánlást szervezett a kampányköltségek és a Sarkozyre kiszabott bírság fedezésére. Az ügyletet lebonyolító Jean-Francois Copé főtitkár a közelmúltban kényszerült lemondásra, miután kiderült: a túlköltekezést egy hozzá közel álló kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és dupla könyveléssel próbálta meg fedezni a párt. Ez ügyben az ügyészség egyébként már márciusban eljárást indított.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.