Újabb merényletre készültek a Notre-Dame-nál hagyott Peugeot dzsihadistái

Három nőt őrizetbe vett a francia rendőrség csütörtök este a Párizstól délre található Boussy-Saint-Antoine-ban a gázpalackokkal teli gépkocsival összefüggésben, amelyet a múlt hét végén Párizs belvárosában találtak.
A gyanúsítottak újabb azonnali erőszakcselekményeket készítettek elő - közölte Bernard Cazeneuve belügyminiszter.

Egyikük, aki radikalizmusa miatt szerepelt a titkosszolgálati nyilvántartásban, a gépkocsi tulajdonosának a lánya. Őt vasárnap óta kereste a rendőrség. Az előállítás során a nő késsel támadt az egyik rendőrre, ezért a nyomozók rálőttek. A gyanúsított a fején súlyosan megsérült, a vállán megszúrt rendőrt is kórházban ápolják, de nincs életveszélyben.

A miniszter tájékoztatása szerint a 39, 23 és 19 éves „radikális, fanatizált" nő újabb erőszakos cselekményeket készített elő.

Az ügyben korábban már négy ember letartóztattak. Az első, az iszlám radikalizmushoz kapcsolható házaspárt - egy 34 éves férfit és egy 29 éves nőtt - kedden vette őrizetbe a rendőrség, amely terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt nyomoz. Egy másik, 26 éves párt szerdán vettek őrizetbe a közép-franciaországi Montargisban található otthonuk közelében. Rendőrségi források szerint egy testvérpárról és a feleségeikről van szó, de az egyelőre nem ismeretes, hogyan jutottak el hozzájuk a nyomozók, és mi lehet a szerepük az ügyben.

A rendőrséget vasárnapra virradóra riasztotta egy belvárosi bár alkalmazottja, aki gyanúsnak tartott egy tilosban, rendszámtábla nélkül, villogó elakadásjelzőkkel parkoló gépkocsit, amelynek egyik első ülésén egy gázpalack hevert. A járművet először tűzszerészek kutatták át, akik megállapították, hogy a gázpalack üres. A csomagtartóban viszont találtak további öt teli gázpalackot. Nem volt rajtuk sem detonátor, sem pirotechnikai eszköz.

A France Info hírrádió értesülése szerint a csomagtartóban gázolajjal teli kannák is voltak, és egy arab nyelven írt jegyzetfüzetet is találtak a rendőrök.

A gépkocsi a Notre Dame katedrálissal szemben, a Szajnával párhuzamos egyik kis utcában parkolt. A környéken naponta több ezer ember fordul meg.

A Peugeot 607 típusú gépkocsi tulajdonosát iszlamista nézetek terjesztése miatt nyilvántartották a hatóságok, de őt kedd esti kihallgatása után szabadon engedték. A férfi már vasárnap jelezte a hatóságoknak, hogy a lánya eltűnt a gépkocsival együtt. Szüleinek állítólag azt mondta, hogy Szíriába utazik.

Az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege indított eljárást annak kiderítésére, hogy merényletet akartak végrehajtani, vagy provokációról van szó.

Patrick Calvar, a titkosszolgálatok belbiztonságért felelős vezetője május 24-én egy parlamenti meghallgatáson jelezte: meggyőződése, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet gépkocsiba rejtett pokolgépes merényletekre készül Franciaországban. A terrorelhárításért felelős vezető emlékeztetett arra, hogy 1986 és 1995 között több, ilyen módszerrel elkövetett iszlamista merénylet történt az országban, és meggyőződése szerint a terroristák "ehhez a klasszikus módszerhez" térnek vissza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.