galéria megtekintése

Milliárdos kenőpénzek repkedtek a hadseregben

1 komment

NOL

Kuo Po-hsziung (Guo Boxiong), a Központi Katonai Bizottság volt alelnökének kizárása a Kínai Kommunista Pártból újabb jele annak, hogy az ország vezetése határozottan folytatja a korrupció felszámolását – írta kommentárjában a Zsenmin Zsipao központi pártlap.

A Kínai KP Központi Bizottságának Politikai Bizottsága csütörtökön döntött Kuo párttagságának megvonásáról, miután áprilistól pártfegyelmi vizsgálat indult ellene. Bejelentették, hogy az eset további kivizsgálását átadják a katonai ügyészségnek.

Kuo Po-hsziung a díszsorfal előtt. Bizalmasok helyzetben
Kuo Po-hsziung a díszsorfal előtt. Bizalmasok helyzetben
Pilar Olivares / Reuters

Az eddigi nyomozás megállapította, hogy a 73 éves Kuo, aki 2012-ig a Központi Katonai Bizottság (KKB) alelnöke, egyben a párt Politikai Bizottságának tagja is volt, visszaélt a beosztásával, előléptetésekhez és egyéb kedvezményekhez juttatott másokat pénzért cserébe. Az ellenszolgáltatást személyesen és családtagjai révén fogadta el. A hadsereg még márciusban tett közzé listát tucatnyi magas beosztású, korrupcióval gyanúsított tábornok nevével, köztük volt Kuo fia is.

 

A kínai sajtóban pénteken kemény cikkekben vádolják Kuo Po-hszinget, hogy karrierje során méltatlanul viselkedett, ő és egész családja. Kuo 1961-től volt a hadseregben, majd Csiang Cö-min (Jiang Zemin) elnöksége idején emelkedett fel a csúcsig, s volt aztán Hu Csin-tao (Hu Jintao) idején 2002-tól tíz éven át a Központi Katonai Bizottság (KKB) két alelnökének egyike. Fontos említeni, hogy Csiang Cö-min ugyan átadta a pártfőtitkári és az államfői tisztet, ám még két évig ő maradt a KKB elnöke, s emelte vezető helyzetbe két nyilvánvaló bizalmasát, Kuót és Hszút. Ilyen értelemben közvetett felelőssége alighanem kimutatható lenne a korrupciós ügyben, ám nem valószínű. hogy Hszi elnök visszamenőleg egy korábbi pártfőtitkárra is kiterjesztené a vizsgálatot.

Mindenesetre Kuónak a KKB alelnöki pozíciójában lehetősége volt egyezkedni a vállalatokkal, amelyek versenyeztek a védelmi kiadásokból finanszírozott beruházásokért. A South China Morning Post pénteki cikke szerint a kínai hadseregnek egyik, a korrupciós vizsgálatban felelős vezetője szerint a márciusban elhunyt Hszu legalább egymilliárd jüan kenőpénzt fogadott el. Egy másik volt vezető (nyilvánvalóan Kuo) még nála is többet, mert nála volt a döntési jog. Állítólag Kuo felesége volt a fő közvetítő nem csupán a cégekkel, hanem az előléptetésre váró tisztekkel is, s vette át a kenőpénzeket. Fia, Kuo Zeng-gang (Guo Zhenggang) volt Kína egyik legfiatalabb tábornoka, ám március óta ellene is vizsgálat indult. Kínai internetes oldalak szerint az ifjabb Kuo felesége öt év alatt mintegy 1.5 milliárd jüanra (240 millió dollár) tett szert a hadsereghez tartozó földek és létesítmények bérbe adásával, fejlesztésével.

„Nincs helye a korruptaknak a pártban és a hadseregben sem. Aki megsérti a pártfegyelmet és a törvényeket, számolnia kell a kemény büntetéssel, nem remélhet megbocsátást" – írta vezércikkében a Zsenmin Zsipao.

Amióta a 2012. novemberi kongresszuson pártfőtitkárrá, majd néhány hónappal később kínai elnökké is megválasztott Hszi Csin-ping (Xi Jinping) meghirdette a korrupció elleni fellépést, számos korábbi magas szintű politikai és katonai vezető ellen lépett fel.

Júniusban ítélték életfogytiglani börtönre és vagyonelkobzásra Csou Jung-kangot (Zhou Yongkang) kenőpénzek elfogadásáért, hatalommal való visszaélésért és államtitkok nyilvánosságra hozataláért. Csou a 2012 őszén rendezett kongresszusig a kommunista párt legszűkebb, nyolcfős csúcsvezetésének (a Kínai KP PB állandó bizottságának) volt a tagja, a belbiztonságot és az igazságszolgáltatást felügyelte. A nyugati sajtó rendre biztonsági cárként emlegette.

Vizsgálat indult több tucat egykori munkatársa ellen is, Csou ugyanis a kilencvenes években a kínai olajipar vezető állami cégének, a CNPC-nek volt a főnöke. A letartóztatottak között van a CNPC egy másik korábbi vezetője és több beosztottja is. Korrupciós vizsgálatban érintett a Sinopec, Kína legnagyobb kőolaj-finomító vállalatának vezérigazgatója, Vang Tian-pu (Wang Tianpu) is. A politikai vezetők közül elsőként Po Hszi-laj (Bo Xilai) chungqingi párttitkárt és feleségét ítélték életfogytiglanra, utóbbit egyebek között egy állítólag zsaroló külföldi meggyilkolásáért.

Hszu Kaihou (Xu Caihou), aki a most katonai ügyészség ítéletére váró Kuo alelnök partnere volt a Központi Katonai Bizottságban, rákbetegségben hunyt el ez év elején, egy pekingi katonai kórházban, miközben ellene is vizsgálat indult korrupció gyanújával.

Po Hszi-laj és Hszu Kaihou 2012-ben Pekingben az Országos Népi Gyűlés épületében. Hullanak a fejek
Po Hszi-laj és Hszu Kaihou 2012-ben Pekingben az Országos Népi Gyűlés épületében. Hullanak a fejek
Jason Lee / Reuters

Az említett lista jelzi, hogy Hszi betartja az ígéretét, a büntetés alól senki nem vonhatja ki magát. A volt katonai vezetők visszaéléseinek leleplezésével erősítheti tekintélyét a hadseregen belül is. Kuo és Hszu tábornoki pozícióját kihasználva hosszú évek során magas rangú tisztekből saját frakciót hozott létre a hadseregben, ami veszélyes lehetett volna a központ szempontjából.

A kínai kormány korrupció-ellenes kampánya 2012 ősze óta 38,7 milliárd jüant (6.23 milliárd dollár) szerzett vissza az államnak idén júniusig – közölte a napokban Han Csinping (Han Xinping), a párt Központi Bizottsága fegyelmi felügyelő hivatalának igazgatója.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.