Újabb két magyar családot menekítettek ki Jemenből

Kedden két magyar családot, összesen hat embert mentettek ki Jemenből - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerda reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Valamennyien szerencsésen megérkeztek Kartúmba - tette hozzá.

Emlékeztetett: korábban harminc magyart tudtak sikeresen evakuálni. Akkor úgy tudták, már csak hat magyar van Jemenben, de a helyzet súlyosbodásával egyre többen jelentkeztek. „Jelen tudásunk szerint kilenc magyar van még Jemenben” - mondta Szijjártó Péter.

Jemenben síita húszi lázadók harcolnak a külföldre menekült elnök, Abed Rabbo Manszúr Hádi erői ellen. A húszik visszaszorításáért és a törvényes hatalom helyreállításáért március 26-án Szaúd-Arábia más térségbeli arab országokkal együtt katonai hadműveletet indított a lázadók ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.