galéria megtekintése

Újabb favelát szállt meg a riói rendőrség a foci VB közeledtével

0 komment

NOL

A hadsereg páncélozott járműveinek támogatásával több mint ezer rendőr vasárnap hozzákezdett a Rio de Janeiro-i nemzetközi repülőtér közelében lévő Mare nyomornegyed „pacifikálásához", három hónappal a labdarúgó világbajnokság nyitánya előtt.

A Mare favela egyike a legnagyobbaknak, a 11 milliós Rio mintegy 700 favelája közül, lakosainak számát 130 ezerre becsülik. Egyben az egyik legveszélyesebb is, ide települtek át ugyanis a különféle egymással is rivalizáló alvilági bandák, kábítószerrel kereskedő csoportok, azokból a negyedekből, amelyeket az utóbbi hónapokban, években a rendőrség már igyekezett megtisztítani a bűnöző elemektől.

A hadsereg páncélozott járműveinek támogatásával több mint ezer rendőr "pacifikálta" a Mare nyomornegyedet
Ricardo Moraes / Reuters

A BBC beszámolója szerint a rendőrség házkutatások során nagy mennyiségben fegyvereket és kábítószert is lefoglalt. S bár a biztonsági erők a favelában maradtak, este felé lövöldözésre került sor, feltételezhetően egymással rivalizáló bandák között. Fiatalkorúak csaptak össze, akik kezdetben kövekkel dobálták egymást, később azonban fegyverek is eldördültek. Egy 15 éves fiú életét vesztette, három fiatalt pedig súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak.

 

A favelák pacifikációs programja még 2008-ban kezdődött, amikor Brazília az idei foci VB rendezése mellett a két éve esedékes olimpia rendezési jogát is elnyerte. Az eltelt öt év során a rendőrség tartósan megszállt 37 nagyobb favelát, amelyek összesen más fél millió embernek otthona. A drogbandák működési lehetősége érdemben leszűkült ezeken a helyeken, ám tevékenységüket máshová tették át, ezek közül az egyik legfontosabb éppen a Mare favela.

A helybéliek szerint a fő probléma, hogy a rendőrség jelenléte nem változtatott a szegénységgel párosuló többi tényezőn, sok helyen továbbra sincs ivóvíz. A szemétszállítás is hiányzik, a tömegközeledés akadozik és drága. S a kormány törekvései ellenére nem létesültek új munkahelyek sem.

A baloldali Lula da Silva két elnöki mandátuma, majd Dilma Rousseff jelenlegi államfősége során Brazília látványos szociális programokat indított be a szegénység csökkentésére, és az egészségügyi ellátás javítására. A dél-amerikai ország egy évtizedig tartó látványos gazdasági növekedése azonban tavaly már megtorpant, s az idei előrejelzések sem ígérnek három százaléknál nagyobb GDP-bővülést.

Az utóbbi negyedszázadban vidékről jelentős tömegek költöztek át munkalehetőség reményében a nagyvárosokba – így Rióba is. A központi kormányzat és a nagyvárosok helyi hatóságának összefogásával történtek ugyan beruházások a helyzet javítására, a Riót övező hegyek oldalain megtelepülő szegénynegyedek topográfiai adottságai azonban túl nagy kihívást jelentenek az infrastrukturális beruházásoknak – ismerte el a Reutersnek nyilatkozva Ruth Jurberg építész, aki a központi kormányzat ilyen erőfeszítéseit koordinálja. Mint mondja, jelenleg további 1,3 milliárd dollár nagyságrendű invesztíció van folyamatban.

Ám az évek óta tartó ígérgetés olyan elvárásokat, reményeket keltett, amelyeket nem sikerülhetett kielégíteni. A foci VB nyitányának közeledtével egyelőre nem látszik más megoldás, mint Rio favelái biztonsági őrizetének további erősítése.

A brazil kormányzatnak, a biztonsági erőknek ezzel párhuzamosan fel kell készülnie arra is, hogy esetleg megismétlődnek azok a tíz-és százezrek részvételével zajló országos szintű tüntetések, amely a tavalyi Konföderációs Kupa mérkőzéseit övezték. Mint emlékezetes, elég volt a tömegközlekedési tarifák emelése ahhoz, hogy tömegek vonuljanak az utcákra.

A lakosság egy jelentős része szerint ugyanis elfogadhatatlan, hogy miközben presztízs-okokból Brazília dollármilliárdokatköltött és költ még mindig a foci VB, majd a riói olimpia megrendezésére, nem jut elég pénz a közoktatásra és az egészségügyre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.