galéria megtekintése

Egy országgal közelebb jött az Iszlám Állam

9 komment


Miklós Gábor

Háromszáz fiatal készült vidám népünnepélyen a délkelet-törökországi Suruc városban, hogy önkéntes munkával segítse a szíriai Kobane kurd város újjáépítését, amikor egy robbanás legalább huszonnyolc embert megölt a helyi Amara kulturális központ előtt tartott sajtókonferencián.

A fiatalok (törökök és kurdok vegyesen) Isztambulból érkeztek a szocialista ifjúsági szövetség szervezésében. A sajtóértekezletet a Kobane újjáépítésének érdekében tett nemzetközi erőfeszítések témájában rendezték. A merénylet után a hatóságok viszonylag gyorsan kijelentették a hatóságok, hogy merénylet történt. Az első hírekben azt közölték, hogy egy tizennyolc éves nő robbantotta fel magát, 28 embert rántva magával a halálba és csaknem százat sebesítve meg.

A hétfői sucuri merénylet egyik sebesültje
A hétfői sucuri merénylet egyik sebesültje
Stringer / Reuters

Ezzel szinte egy időben robbantás történt a határ túloldalán Kobanéban. A főleg kurdok lakta várost 134 napon át ostromolta három oldalról az IS. A kegyetlen támadás miatt a város nyolcvan százaléka romokban áll. A város védelmében világméretű szolidaritás mozgalom indult.

 

A török kormány nem lépett fel a túlerő ellen harcoló szíriai kurd fegyveresek oldalán, de végül megengedte, hogy iraki Kurdisztánból, az ottani autonómiai reguláris alakulatai áthaladjanak területén. A polgári lakosságot is befogadták a törökök, Suruc mellett hatalmas menekülttábort létesítettek. Kobane védőit segítették az Iszlám Állam (IS) ellen küldött nyugati harci gépek is.

Az elhúzódó ostrom után az IS többször kísérelt meg ellentámadást, de végül kiszorították őket a városból. A merénylet oka, hogy az utóbbi időben az IS több fronton is vereségeket szenvedett és az iraki és szíriai kormánycsapatok és a kurdok is kiszorítják a martalócokat a korábban elfoglalt területről. Ahogy korábban, úgy most is öngyilkos merényletekkel vágnak vissza a terroristák. Két napja száznál több, a Ramadán böjti hónap végét ünnepelő síitát gyilkoltak meg hasonló módon Bagdadban. Az Amara központot a kurd érdekeket képviselő balközép Népi Demokratikus Párt (HDP) tartja fenn. Itt volt hosszabb ideig a kobanei ostromról tudósító nemzetközi sajtóközpont is.

A merénylet után a török kormány azonnal képviselőket küldött a helyszínre az eset kivizsgálására. „Ha ez az IS volt, akkor a dolgok nem állnak meg Surucban" - mondta a Hürriyet című lapnak Muhsin Kizilkaya, a kormányzó Igazság és Fejlődés pártjának képviselője. "Úgy fogjuk hamarosan végezni, mint a szírek".

Mindenesetre az első lépésben a török vezetők, köztük Recep Tayyip Erdogan elnök igen határozott szavakkal ítélték el az aljas merényletet és a terror elleni határozott fellépést ígérték. A jelen helyzetben a terror áldozatai főleg a HDP által képviselt kurdok, illetve szimpatizánsaik voltak. Erdogan eközben azzal vádolja a pártot, hogy szerves viszonyban áll a szeparatista Kurd Munkáspárttal. (PKK). A török hatóságok ugyan tárgyalnak a PKK-val, de a pártot, illetve gerillaszervezetét terroristának tartják.

Kobanétől is arra hivatkozva tagadták meg a segítséget, hogy az ottani kurdok a PKK-val állnak kapcsolatban, tehát épp olyan terroristák, mint az IS martalócai. A török rendszernek ellentmondásos a viszonya a Szíriában is ténykedő iszlámista terrorszervezettel. Sokan állítják, hogy a legutóbbi időkig „arany utat" nyitott az IS-hez (és más dzsihadista különítményekhez) igyekvő nyugati önkéntesek számára. Sőt, titkosszolgálata, a MIT fegyvereket és más támogatást adott nekik.

A legutóbbi hírek szerint azonban Törökország megtiltotta a beutazást 15 000 külföldi harcosnak. Tanju Bilgic külügyminisztériumi szóvivő szerint 1500 olyan külföldit is kitoloncoltak, akik a hatóságok szerint dzsihadista szervezetekkel álltak kapcsolatban. További 1200 személyt a repülőtérről irányítottak vissza hazájába. (Sajtóhírek szerint török földön van Abdel-Majded Abdel Bary, az a brit származású férfi, egykori rapper, aki kivégezte James Foley amerikai újságírót. Bilgic szerint ez ügyben kapcsolatban vannak a brit illetékesekkel.) A török fellépés része, hogy betiltottak három török website-ot, amely az IS-sel volt összefüggésbe hozható. A török lapok beszámoltak arról egyébként, hogy az Iszlám Állam török hívei közös ünnepséget tartottak Isztambulban a Ramadán végén, tehát az elmúlt napokban.)

Erdogant Észak-Cipriuson érte a merénylet híre
Erdogant Észak-Cipriuson érte a merénylet híre
Stringer / Reuters

A jelek szerint az IS a határ túloldalán kezdett új offenzívába. A szervezetnek vannak török káderei, önkéntesei és öngyilkosjelöltjei. Az ellenfelek – hitetlenek és eretnekek – megfélemlítése része stratégiájuknak, ahogy azt a Spiegelnek adott interjújában Abu Abdallah az IS bagdadi bombagyárosa és célkijelölője elmondta. A hitetleneknek pusztulniuk kell, az eretnekek pedig megtérhetnek a merényletektől félve.

Az utóbbi időben az összehangolt katonai műveletek hatására zsugorodott az IS által uralt terület, nem szűnnek a légicsapások. Erre reagálnak a terrorral. A helyzetet súlyosbítja, hogy vegyi fegyvereik is vannak. Ezeket elsősorban a kurdok ellen vetik be, de már találtak ilyen tömegpusztító eszközt útmenti bombába rejtve és öngyilkos merénylő is használta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.