galéria megtekintése

„Úgy érzik, végre felfigyelnek rájuk, ha gyilkolnak"

9 komment


Dési András

Tettük előtt az ámokfutók általában figyelmeztető jeleket adnak. Rajzokban vagy saját gyártású videókban megörökítik, hogy mi zajlik a fantáziájukban. Szívesen kapják magukat lencsevégre fegyverek társaságában. És persze könnyen azonosulnak erőszakos cselekmények, például más ámokfutások elkövetőivel – erről Peter Langman a fiatal(korú) ámokfutókkal foglalkozó amerikai pszichológus beszélt több interjújában, miután kiderült, hogy a kilenc halálos áldozatot követelő müncheni vérengzés elkövetője olvasta a szakember 2009-ben kiadott könyvét.

 Peter Langman szerint az ámokfutók szörnytettük előtt „jelzéseket
Peter Langman szerint az ámokfutók szörnytettük előtt „jelzéseket" adnak

Az eredeti amerikai kiadás 2009 elején jelent meg Why Kids Kill – Inside the Minds of the School Shooters (Miért ölnek a gyerekek – mi jár az iskolai lövöldözők fejében) címmel. 2015 elején publikálta második kötetét az amerikai és más országok tanintézeteiben történt ámokfutásokat elemző művét (School Shooters, Iskolai lövöldözők).

 

A pennsylvaniai Allentownban élő és praktizáló Langman megrendülten vette tudomásul, hogy könyvének egyik példányát a bajor rendőrség megtalálta az ámokfutó David Sonboly lakásában. Mint a Berliner Morgenpostnak elmondta, 2013-ban egy coloradói ámokfutás elkövetője állítólag szintén olvasta a könyvét. Némi párhuzamosságot azonban egy másik – Washington államban, Marysville-ben 2014 októberé-ben elkövetett – szörnytett kapcsán lát. A 15 éves Jaylen Fryberg a barátait közös ebédére invitáló üzenetekkel csalta az iskolai kantinba. Ahol lelőtte öt iskolatársát. Sonboly a Facebookon hamis profilt hozott létre és ingyenmenü ígéretével csalt sok fiatalt múlt pénteken a müncheni Olym-pia Bevásárlóközpontban (OEZ) lévő McDonald's gyorsétterembe.

A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI), valamint az amerikai belbiztonsági minisztérium, a Homeland Security ügynökei, munkatársai számára rendszeresen tréningeket tartó szakember szerint ugyan minden eset más, de általánosságban az ámokfutók súlyosan zavart személyiségek. S nem azért követnek el ámokfutást, mert az őket ért zaklatásokat, durva tréfákat, cikizéseket így akarnák megbosszulni. S nem azért gyilkolnak, mert az interneten sok lövöldözős játékot játszanak.

A média azonban nem szentel elég figyelmet a pszichés problémáknak. Viszont részletesen, gyakran nagy fotókkal illusztrálva beszámolnak a tettesről – sok elkövetőt az is motivál, hogy a gyilkolással végre egyszer ő lehet a középpontban. Chris Harper Mercer például blogjában elragadtatva írt egy ámokfutóról, hogy a 2014 májusában Kaliforniában hat emberrel végző, tizennégy másikat megsebesítő Elliot Rodger milyen „nagy hírnévre" tett szert. Mercer több tömeggyilkosságot is behatóan tanulmányozott. Majd megirigyelte a „bálványozott" Rodgert, és 2015 októberé-ben az oregoni Roseburgban kilenc embert mészárolt le, mielőtt a fegyverét maga ellen fordította.

Kellékpisztoly 200 euróért

Szlovákiából származó Glock 17 típusú félautomata pisztollyal (képünkön) ölt meg Münchenben múlt pénteken kilenc személyt David Sonboly. A bajor rendőrség erről a 18 éves iráni-német kettős állampolgárságú ámokfutó lakásán tartott házkutatás során bizonyosodott meg, miután lefoglalták a Németországban született és felnőtt fiatal számítógépét. Kiderült, hogy Sonboly az expanzív, vagyis hatástalanított fegyvert az interneten szerezte be, illegálisan árusított szoftver révén, hozzávetőleg 200 euróért. Bizonyossá vált, hogy a 2014-ben gyártott pisztoly Szlovákiából származik, ahol valószínűleg színházi előadásokon használták. Egyelőre nem tudni, hogyan került a világháló kínálatába. Miként azt sem, hogy hol tették a pisztolyt ismét működőképessé, amelyet a szakértők állítólag negyedóra alatt elvégeznek. Szlovákia nem először kerül külföldi gyilkosságok miatt kínos helyzetbe. A Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében tavaly januárban végrehajtott vérfürdőt is eredetileg expanzív, majd visszaélesített Kalasnyikov-gépfegyverekkel követték el. Hatástalanított állapotban a nyugat-szlovákiai Simonyi (Partizánske) fegyverüzletének internetes portáljáról szerezték be, majd illegális csatornák igénybevételével működőképessé tették valamennyit. Ugyancsak ilyen Kalasnyikovval akart gyilkolni tavaly a Párizs és Amszterdam között közlekedő Thalys expresszvonaton egy marokkói férfi, akit utastársai, köztük szabadságon lévő amerikai katonák gyűrtek le. A novinky.cz prágai hírportál értesülései szerint egy 26 éves malmői ­fiatalember tavaly 150 expanzív fegyvert vásárolt Szlovákiában, egyenként 430 euróért, majd az egész szállítmányt nagy haszonnal eladta alvilági bandáknak. Megkeresésünkre Rudolf Netík, a pozsonyi belügyi tárca szóvivője közölte: éppen a 2015 januári párizsi merénylet hatására Szlovákia megszigorította a hatályos fegyvervásárlási törvényt. 2016 januárjától interneten keresztül nem lehet hatástalanított fegyvert sem vásárolni, csak személyesen, méghozzá személyi adatok bemutatásával. Biztosra vette, hogy a müncheni ámokfutáshoz használt pisztoly – az ausztriai Deutsch-Wagramban lévő Glock GmbH terméke – még a jogszabály életbe lépése előtt került külföldre. Szilvássy József, Pozsony

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.