Ugandába küldi a menekülteket Izrael

Ugandába küldi az afrikai menekülteket Izrael. Ám a kitoloncoltak teljesen ismeretlen környezetbe kerülnek, mert elsöprő többségük Eritreából és Szudánból származik.

Ugandába küldi az afrikai menekülteket Izrael - írja a Spiegel Online. Ám a kitoloncoltak teljesen ismeretlen környezetbe kerülnek, mert elsöprő többségük Eritreából és Szudánból származik.

Az afrikai menekültek többsége az utcán vagy menekültszállókon él, az izraeli statisztikák szerint 55 ezren vannak, köztük sokan életük kockáztatásával keltek át a sivatagon vagy a Sínai-félszigeten.

A kelet-afrikai Ugandában jó partnerre talált az izraeli kormány: némi fejlesztési segélyért és katonai támogatásért cserébe ők hajlandók befogadni a nemkívánatos feketéket. Izrael már tavaly is szállított Ugandának gránátokat, légvédelmi berendezéseket és lehallgató rendszereket. Az ugandai harci pilótákat is Izraelben képzik ki, emlékeztet a német lap.

A menekültek deportálása a belügyminiszter szerint már idén megkezdődhet. Először azok kerülnének sorra, akik önként hajlandók „visszatérni”, ők repülőjegyet és pénzügyi támogatást is kapnak. Akik ellenkeznek, azokat gyűjtőtáborba zárják, és nem hosszabbítják meg a tartózkodási engedélyüket, megszigorítják az illegális menekültek munkavállalását is. Évente 3000 afrikait terveznek így visszaküldeni.

Emberjogi csoportok élesen bírálják az izraeli kormány döntését. Már így is túl sok, legalább negyedmillió menekült él Ugandában, ők Ruandából, a Kongói Demokratikus Köztársaságból és Szudánból voltak kénytelenek elmenekülni, az ott uralkodó háborús viszonyok miatt. David Nkunda ugandai emberjogi aktivista az izraeli Haaretznek azt mondta: a menekültek gyakorlatilag egy óriási börtönben élnek, ahonnan nem is mehetnek ki. Nkunda szerint semmi ok nincs arra, hogy Ugandába küldjék az Izraelben élő afrikai menekülteket, hiszen soha nem is jártak ott. Egy izraeli emberjogi szövetség pedig egyenesen azzal vádolja Benjamin Netanjahut, hogy pénzért és fegyverekért cserébe megszabadul a menekültektől.

Az izraeli főügyészség, amely jóváhagyta az ugandai egyezményt, nem lát benne semmi kivetnivalót. Az ugandai kormány aláírta a genfi menekültügyi konvenciót, és a menekültek jogait tiszteletben tartja - állítják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.