galéria megtekintése

Halálos túszdráma egy francia templomban, a terroristák elvágták a 84 éves pap torkát

133 komment

NOL

Két késsel felfegyverzett támadó mise alatt túszokat ejtett egy templomban az észak-franciaországi Rouen mellett. A papnak elvágták a torkát, a kivezényelt biztonságiak végeztek velük. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára.

A Reuters rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a Rouentől 10 kilométerre lévő Saint-Étienne-du-Rouvray-ban lévő templomban hat ember tartózkodott a mise alatt, a pap, három apáca és három hívő lett annak a két „őrültnek” – ez a France 3 Normandie rádió megfogalmazása – a foglya, akit a kivezényelt kommandósok végül lelőttek. 

A két túszejtő reggel 9 óra 45 perc körül állítólag a „Daesh! Daesh!” felkiáltással – ez a szélsőséges szunnita terrorszervezet, az Iszlám Állam arab nevéből képzett betűszó – hatolt be a templomba a hátsó ajtón, az egyikük pedig elvágta a 84 éves pap, az 1958-ban felszentelt Jacques Hamel atya  torkát. A két támadó ezután „Allahu Akbar!” kiáltásokkal kitört a már a biztonságiak gyűrűjében álló templomból. Azonnal végeztek velük, de az akcióban többen megsebesültek, köztük egy rendőr is. A Le Point úgy tudja, hogy a szélősséges iszlamisták a templomban végeztek az egyik hívővel is, egy másikat életveszélyesen megsebesítettek.

 

A hatóságokat először egy apáca riasztotta, akinek sikerült elmenekülnie a túszejtők elől. A környéket hermetikusan lezárták. Egy helyi férfi a MetroNewsnak azt mesélte, éppen bevásárolni indult, amikor egy rendőr rákiáltott, hogy egy tapodtat se menjen tovább. Eközben a Twitteren jött a figyelmeztetés, hogy a folyamatban lévő akcióra tekintettel senki ne posztoljon fénykép- és videófelvételeket a helyszínről.

Magas rangú francia politikusok mellett Ferenc pápa is elítélte a támadást, melyet barbár gyilkosságnak nevezett.

Forrás: Frédéric Veille / Twitter

Az iszlamista szélsőségesek abban a felső-normandiai régióhoz tartozó megyében, Seine-Maritime-ben hajtották végre a támadást, amely az egyik legvallásosabb régiónak számít Franciaországban.

A saint-étienne-du-rouvray-i templom egyébként szerepelt azon a listán, amelyet egy terrorista állított össze az Iszlám Állam franciaországi egyházi célpontjairól. A lista létezésére akkor derült fény, amikor egy Sid Ahmed Ghlam nevű 24 éves férfit letartóztattak, miután tavaly áprilisban véletlenül lábon lőtte magát, és maga hívta a mentőket. 

Az Iszlám Állam szócsöveként működő Aamák hírportál szerint a szervezet két "katonája" hajtotta végre a támadást.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.