galéria megtekintése

Turistákat remélnek a bocsánatkéréstől

3 komment


Poór Csaba

Több mint hét hónap után először beszélt egymással az orosz és a török elnök. Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan szerdán telefonon egyeztetett arról, miként rendezhetik a két állam – korábban nagyon is baráti – kapcsolatait, amelyek tavaly novemberben romlottak meg, miután a szíriai határon a török légierő lelőtt egy Szu–24-es orosz vadászbombázót.

Az első lépést Erdogan tette meg, amikor hétfőn Putyinnak címzett levélben kért bocsánatot. A 45 perces telefontárgyaláson a hírek szerint abban állapodtak meg, hogy személyesen is találkoznak. Az viszont nem derült ki, Ankara fizet-e kártérítést Moszkvának, illetve az incidensben meggyilkolt orosz pilóta családjának.

Erdogan és Putyin. Újra jönnek a szép idők
Erdogan és Putyin. Újra jönnek a szép idők
Pool / Reuters

Elsősorban politikai okokat lát a török kezdeményezés mögött Alekszej Malasenko, a Moszkvai Carnegie Központ tudományos tanácsának tagja. – Ankara kapcsolatai feszültek az Európai Unióval, és Erdogan helyzete otthon sem egyszerű: gondjai vannak mind a világi, mind az iszlamista ellenzékkel, valamint a kurdokkal is – fejtegette a Népszabadságnak az orosz szakértő. Szerinte az orosz–török kapcsolatokban nem is a lelőtt repülőgép ügye a fő probléma, hanem Bassár el-Aszad személye. – Az Ankara által elutasított szíriai elnököt nemcsak az oroszok, hanem a kurdok is támogatják, utóbbiakat viszont segítik az amerikaiak. Ez pedig nagyon nehéz helyzetbe hozza Erdogant, aki most abban bízhat, hogy az orosz kapcsolatok helyreállításával megerősítheti otthoni és nemzetközi pozícióját – mondta a szakértő.

 

A gazdasági helyzetnek is nagy szerepe volt abban, hogy a bocsánatkérést eddig elutasító Erdogan végül megtette e lépést. Az RBK moszkvai napilap adatai szerint a Szu–24-es lelövése után elrendelt, a kereskedelmet és az idegenforgalmat is korlátozó orosz szankciók nyomán a Törökországba irányuló orosz export 43 százalékkal csökkent, az onnan érkező import a korábbi felét sem éri el. Az embargó előtt az orosz zöldségimport 34–50 százalékát adta Törökország, ma viszont csak három (!) százalékát. Hasonló a helyzet a turizmusban: míg 2015-ben 3,5 millió – szívesen és sokat költekező – orosz utazott Törökországba, addig ma legalább 75 százalékkal kisebb ez a szám. A fő turisztikai célpont, Antalya 90 százalékos csökkenésre panaszkodik.

Alekszej Malasenko szerint a további fejlemények az orosz elnöktől függenek. – Putyin emocionális ember, és megsértődött török kollégájára. Ha személy szerint ő hajlandó elfogadni az ankarai bocsánatkérést, az megoldást hozhat Erdogannak. Ha nem, abból semmi jó nem fog származni, sem Törökországnak, sem Oroszországnak – mondta. Közben azonban úgy tűnik, hogy a Kreml is a kapcsolatok javítását akarja: máris közölték, hogy az utazási korlátozások feloldását tervezik.

Az enyhülést alighanem az orosz üzleti elit is szorgalmazza – a komoly bevételkieséssel küzdő turisztikai ágazat mellett állami óriásvállalatok is. Kétségessé vált például a Török áramlat sorsa, és ha a gázvezeték meghiúsul, a Gazprom gázipari konszern nehezen tudja végképp kiiktatni Ukrajnát a szállítási tranzitútvonalából. A Roszatom atomenergetikai cégcsoport azért aggódhat, mert lelassult legnagyobb külföldi beruházása, a 20 milliárd dollárosra becsült akkuyui atomerőmű-építés előkészítése.

Túlzóan értékelik Moszkvában  a török államfő levelét – állította ­Facebook-bejegyzésében egy krími tévés újságíró. Oszman Pasajev szerint Erdogan üzenetében olyan kifejezés szerepel, amelyet akkor használnak a törökök, ha nem érzik magukat bűnösnek, de a másik fél el­várja tőlük a bocsánatkérést. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, aki turkológusként maga is jól beszél törökül, viszont állítja: nincs helye nyelvészkedésnek, az üzenet mind a „sajnálkozás”, mind a „bocsánatkérés” szót tartalmazza.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.