Kérdőjelek a doktori körül - nem válaszol a váci rektorasszony

Az Amerikai Népszava és több magyarországi internetes portál állítását, illetve feltételezéseit követőn a pozsonyi Sme napilap szerdai számában annak járt utána, hogy miként szerzett négy évvel ezelőtt PhD fokozatot a szlovákiai, rózsahegyi (Ruzomberok) Katolikus Egyetem Pedagógiai karán Fülöpné dr. Erdő Mária. Aki ezután a váci Apor Miklós Katolikus Főiskola rektora lett. Az amerikai lap szerint a „rektorasszony életrajzában szereplő néhány pont mintha homályba boruló lenne."

A galamuscsoport.hu, valamint az egyhazforum.hu értesülései alapján a disszertációs munkát szlovák nyelven adta le, majd pedig angolul védte meg, holott „nincs tudomásunk ehhez megfelelő nyelvtudásról" - véli a gepnarancs.hu, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy „önéletrajzában a rektorasszony jelzi ugyan a PhD cím megszerzésének az évét, de a feltüntetett publikációk között nyoma nincs a dolgozatnak. Ami azért lehet meglepő, mert a rektorasszony az általában lényegesen kevésbé jegyzett TDK-s munkásságát 1983-ból feltünteti." Vrabec Mária, a Sme munkatársa kiderítette, hogy Fülöpné dr. Erdő Mária magyarul írta disszertációs munkáját, Médiakultúra - a katolikus nevelés és művelődés új lehetőségei címmel. A dolgozat legfontosabb részeit lefordították szlovákra.

Fotó: avkf.hu
Fotó: avkf.hu

Magyarul is védte meg, szlovák tolmács közreműködésével. Minderre az illetékes dékán engedélyt adott. Az opponens Jan Zimny, a lublini II.János Pál Katolikus Egyetem professzora volt, aki a bírálatát a lengyel intézmény honlapjára is feltöltötte. A disszertációs munka viszont csak a rózsahegyi egyetem könyvtárában található, az interneten nem érhető el. Az ismert publicista szerette volna megtudni a szerzőtől, vajon a tudományos fokozat eléréséhez miért a rózsahegyi egyetemet választotta, hiszen nem tud szlovákul, ám a rektorasszony nem volt hajlandó válaszolni neki.

Emil Maretta, az intézmény kommunikációs felelőse úgy vélekedett, hogy a magyarországi bíborosnak, Esztergom-Budapest Főegyházmegye érsekének testvére pedagógia végzettséggel rendelkezik, ezért szerinte ugyan nem gyakori, de érthető a választása.

Vrabec Mária megemlíti azt is, hogy a közép-szlovákiai intézményben a hazai hallgatókon kívül aránylag sok a lengyelországi doktorandusz. Nemrég éppen a lengyel egyetemek vezetői nehezményezték illetékes szlovák kollégáiknak azt, hogy a rózsahegyi egyetem náluk azért népszerű, mert a szükségesnél jóval elnézőbbek a tudományos fokozatok odaítélésében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
2
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.