Trójai falovak az unióban: Fico és Orbán

Értelmetlenek és súlyosan veszélyeztetik hazánk helyzetét azok a gazdasági büntetőintézkedések, amelyekkel az Európai Unió és Oroszország hadakozik egymás ellen. Ezért össze kellene fognunk idehaza, a kormánypártiaknak és az ellenzékieknek, hogy megvédjük a Szlovák Köztársaság érdekeit - ezt Robert Fico, szlovák kormányfő mondta. Beszédét párttársai egyetértően fogadták.

- A gazdasági háborúskodás abszurd és értelmetlen, amelyre főleg a kisemberek és a vállalkozók fizetnek rá. Azért zuhan le például egyre több iráni utasszállító repülő, mert az importembargó miatt Teherán nem tud pótalkatrészeket beszerezni - bizonygatta Lubos Bláha, a Smer-SD parlamenti képviselője.

Élesen bírálta viszont a miniszterelnököt Frantisek Sebej, a parlament külügyi bizottságának elnöke. - Ebben a súlyosbodó helyzetben az alapvető emberi és nemzeti szabadságjogok, az uniós értékrend védelmében kell Putyin ellen összefogni, nem pedig az alsó feléből kilógni, ahogy Robert Ficótól látjuk - hangoztatta az ellenzéki Híd párt képviselője. Képmutatónak nevezte a kormányfőt Eduard Kukan volt külügyminiszter is. - Fico ott volt Brüsszelben, megszavazta a véres verítékkel kivajúdott  kompromisszumos döntést, most viszont populista politikusként merőben másként beszél odahaza, ahelyett, hogy támogatná a nehezen kialakított egységes álláspontot - mutatott rá az  EP-képviselő.

A pozsonyi Sme napilap szerint Vlagyimir Putyinnak immár két szövetségese is van Brüsszelben. „Az egyik Orbán Viktor, aki az oroszországi rezsimet példaként állította hazájának polgárai elé. Fico ravaszabb volt, mert csupán a gazdasági szankciók következményeivel riogat, de ugyanazt a szerepet játssza, mint budapesti partnere. Mindketten azt bizonyítják Moszkvának, hogy vannak az unióban alázatos híveik, akik hajlandóak arra is, hogy bomlasztásaikkal Putyin trójai falovai legyenek. Jól tudják, hogy a jelenlegi intézkedések hazájukat nem érintik súlyosan, csakhogy mindketten csodálják a putyini modellt és szurkolnak neki" - hangsúlyozta Peter Morvay.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.