Tovább bontják a barikádokat Hongkongban

Újabb útakadályokat bontottak le kedden a rendőrök Hongkong üzleti negyedében, miután a diákok az előző napot az útlezárásokat szolgáló újabb válaszfalak, barikádok, kordonok állításával töltötték - jelentette a helyi online média.
A helyszíni beszámolók szerint az egyenruhások egy része körbevett néhány tucat, az aszfalton kempingező fiatalt, a többiek pedig kéziszerszámokkal, láncfűrészekkel szétbontották a nagyrészt bambuszrudakból összekötözött szerkezeteket. Ilyen sorsra jutott például a Bank of China épülete elé felállított útakadály.

Egyes helyeken a sisakos, sárga mellényt viselő rendőrök a bebetonozott acélkorlátokat nagy kalapácsokkal ütötték ki -írja a hirado.hu. Rendkívül gyorsan dolgoztak, legalább egy óriásdarut is bevetettek. A barikádokat teherautóval szállították el.

A rendőrök hétfőn már számos kordont lebontottak, arra hivatkozva, hogy szabaddá kívánják tenni az utakat a közlekedők számára. Az átjárást a Causeway Bay-en is megnyitották, így már a város vásárló körzetéhez is el lehet jutni – jelentette a BBC.

A diákok, akiknek állítólag több sátrában is kárt tettek, fogadkoznak, hogy újraépítik a kordonokat, amelyekhez hétfőn kisteherautókkal szállították nekik a helyszínre a hosszú bambuszrudakat.

Az előző naphoz hasonlóan kedden is ellentüntetők állták el a Foglald el a központot! polgári engedetlenségi mozgalmat támogató Apple Daily című lap központi épületeit, hogy ily módon késleltessék az újság kihordását.

A South China Morning Post című lap idézte a Peking-barátnak címkézett Demokratikus Szövetség Hongkong Fejlődéséért nevű szervezet vezetőjét, aki úgy nyilatkozott, hogy a 2017-re előirányzott választás jelölőbizottság közbeiktatásával érvényesülő "egy ember egy szavazat" rendszerű lenne, és új helyzetet teremtene, mivel a megválasztott kormányzó felelősséggel tartozna a polgároknak, s a szélesebb demokráciáért küzdő, úgynevezett pándemokrata tábor is jelentős befolyáshoz juthatna.

Tam Jiu-csung szerint a tiltakozóknak más területre kellene vonulniuk, mert a környék kedvezőtlenül érintett üzletei és a polgárai türelmetlenné és elégedetlenné váltak. Úgy vélte, ha a területfoglalás folytatódik, egyre több konfliktusra lehet számítani.

A hongkongi diákok szeptember 22-én kezdtek a később területfoglalássá bővült utcai tiltakozásokba, mert nem akarják elfogadni a hongkongi választási reform Peking által diktált menetrendjét. A soron következő 2017-es kormányzóválasztáson ugyan első ízben minden választópolgár szavazhat, de csak azokra a jelöltekre, akiknek személyéről egy 1200 fős, a helyi társadalmi rétegeket szélesen képviselő bizottság dönt majd. A diákok viszont szabad, nyílt jelöltállítást követelnek, amely biztosítja, hogy nem csak Peking-barát politikusok kapnak esélyt a jelöltségre. A hongkongi alaptörvény, más néven "minialkotmány" kizárja a szabad jelölés rendszerét.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.