Történelmi sikerről beszélnek, és még a zöldek is örülnek

Közös öröm, közös büszkeség: Christiana Figueres és Ban Ki Mun az ENSZ részéről ünnepel a házigazdák, vagyis Laurent Fabius és Francois Hollande oldalán Párizsban Stephane Mahe / Reuters

Ahhoz, hogy ez minden érintett számára elfogadható legyen, jelentős kompromisszumokra is szükség volt. Az egyes államok kibocsátáscsökkentési, illetve pénzügyi felajánlásai nem váltak az egyezmény részévé, így azokat nehezebb lesz kikényszeríteni, különösen úgy, hogy az egyes célokhoz nem rendeltek egyértelmű ellenőrzési és szankcionálási mechanizmusokat. Nem került bele a szövegbe explicit módon a fosszilis források kivezetésének szükségessége – ez volt az ára (többek között) India és a nagy olajexportőrök beleegyezésének. Ugyanakkor a meggyőzés érdekében a tárgyalások során egyes országok még növelték is a részükről felajánlott anyagi források mennyiségét.

Végső soron egy olyan alku köttetett, amelyben a gazdagok nemcsak a szegényebbek zöldberuházásainak finanszírozását vállalták, hanem azt is, hogy odahaza sem állnak le a kibocsátáscsökkentéssel, a kevésbé tehetősek pedig belementek, hogy érdemi politikai és gazdasági lépéseket tesznek az éghajlatváltozás megfékezése érdekében.

Az amerikai földműves mandulafáinak csak egy részét tudta megmenteni a nagy kaliforniai aszály idején.

Bart István, az Energiaklub vezetője a Népszabadságnak azt mondta: a legpozitívabb fejlemény, hogy született egy megállapodás, amely minden eddigi egyéni elkötelezettséget felerősít, és amely mellé a legnagyobb kibocsátók, vagyis az USA és Kína is odatették a politikai súlyukat, ami még másfél évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnt. Negatívum ugyanakkor, hogy mindez önkéntes vállalásokon alapul – „nem mennek ENSZ-kéksisakosok a nagy szennyezőkhöz, hogy lepecsételjék a szenes erőműveket” –, és semmi garancia nincs rá, hogy a mostani pozitív légkör (az USA, élén Obamával, környezettudatos kínai vezetéssel, progresszív EU-val) később is ugyanígy adott lesz.

Illés Zoltán korábbi környezetügyi államtitkár, a Fidesz legismertebb zöldpolitikusa „bizonyos fokú előrelépésnek” nevezte az egyezményt; ő ambiciózusabb hozzáállást várt volna az EU-tól, amiből a tagállamokra is konkrét kötelezettségek hárulnak. Illés attól tart, hogy Párizs nyomán Magyarországon nem változik semmi: továbbra is úgy viszonyulunk a klímaválsághoz, mint a legelmaradottabb harmadik világbeli államok, másokra hagyva a megoldást – de míg azok elsősorban pénzt várnak a külvilágtól a közreműködésükért, a magyar kormány Illés Zoltán szerint a probléma súlyát sem fogta fel.

Schmuck Erzsébet, az LMP parlamenti képviselője a hiányosságok közül azt emelte ki, hogy nincs tisztázva a klímaegyezmény és a többi nemzetközi megállapodás viszonya: ha nemsokára elfogadják az USA–EU szabadkereskedelmi megállapodást, a szigorúbb klímavédelmi előírások miatt kárt szenvedő magáncégek nemzetközi bíróság elé rángathatják az érintett országokat, kártérítést követelve tőlük.

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője az átláthatóság és az ellenőrizhetőség hiányát nevezte az egyezmény egyik súlyos hiányosságának. A politikus azt hangsúlyozta, hogy a konszenzus ténye üdvözlendő, garanciák nélkül azonban a szöveg csak egy jó irányba mutató szándéknyilatkozat. Ráadásul akkor sincs megmentve a világ, ha minden teljesül, amit elfogadtak, az eddigi felajánlásokból ugyanis nem egy 2, hanem inkább egy 2,5-3 fokos melegedés következne.

A megállapodásnak még túl kell esnie egy összetett jóváhagyási folyamaton: hatálybalépéséhez legalább 55 ország, illetve a globális kibocsátás legalább 55 százalékát adó államok ratifikációja szükséges (a két feltételnek együttesen kell érvényesülnie). Ezután már csak azért kell majd fohászkodni, hogy a következő 35 évben ne kerüljön sor olyan nagy gazdasági válságra vagy nemzetközi konfliktusra a világon, ami miatt a hosszú távú klímacélok elérése lekerül a prioritási listáról.