Tömegsírra bukkantak Maliban

A hatóságok eltűnt vörössapkásokat kerestek, amikor Mali fővárosától húsz kilométerre, Diagóban rábukkantak a huszonegy holttestet rejtő tömegsírra.

Az igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott az AFP francia hírügynökségnek, hogy feltehetően a korábbi elnök, Amadou Toumani Touré „hűséges emberei” fekszenek a tömegsírban. Eddig hét embert helyeztek vád alá.

Az államfőt tavaly egy puccs során mozdította el a helyéről Amadou Sanogo. A tábornok azzal magyarázta a márciusban végrehajtott puccsot, hogy az elnök nem tett meg mindent a tuareg lázadók megfékezése érdekében. Touré elmozdítását követően Maliban kaotikus állapotok uralkodtak, az északi területeket pedig iszlamista militáns csapatok szállták meg.

A puccsot követő hónapban az egykori elnök hűséges – vörössapkásnak is gyakran nevezett – emberei közül legalább huszonhárman tűntek el, akiket Sanogo tábornok puccskísérlettel vádolt meg. A BBC egyik bírósági forrása szerint a tábornokot múlt héten gyilkosságért vád alá helyezték, csakúgy, mint más katonai vezetőket. A hatóságok az ő vallomásaik alapján szereztek tudomást a ma feltárt tömegsírról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.